DR. Dula Bence - Gőzmalmos kékfrankos 2009

Az egri vöröseket nagyon szeretem. Talán ki merem jelenteni, hogy az egri termőterületekről érkezik az általam legmagasabbra becsült, legelegánsabbnak tartott borok többsége. Elbűvöl, mint táj és környezet - balra a Mátra csodás vonulatai, jobbra a Nagy Eged, mögötte a Bükk mindig havasnak tűnő lefejtett mészkőszirtjei. Elbűvöl termőhelyi adottságaival; a számos amfiteátrum, kiváló, D-DK-DNY-i irányultságú domboldalak minden dűlőben. És elbűvöl mindig, mint kisváros, a gazdagságával. Csodás uszoda van itt, remek bábszínház, történelmi vár (benne lelkesítő hangulatú várjátékok), kulturált sétálóutcák, jó kis piac, gyönyörű egyetem, széles választékú csempebolt, és még sorolhatnám.

       (Eger, talán épp a Gőzmalmos dűlő felől nézve.)

Legutóbb Dr. Dula Bence 2009-es Gőzmalmos kékfrankosa bűvölt el.

Fajtabor, egy küvé komplexitásával. Mintapéldája annak, hogy a kevesebb mindig több. Kilenc évesen is fiatalos, de már jól összeérett szerkezetet ígérő megjelenés. Rubinszín, semmi téglásság. Közepesen intenzív illatában pedáns sorrendben sorakoznak a gyümölcsök, azután a fűszeresség. Kökény, meggy, kevéske szilva, de semmi lekvárosság. Hecsedli is érkezik. Felsejlenek a fűszerek, mézeskalács-díszek: fahéj, szegfűszeg. Érintésnyi dohány. Minden pörgetésnél újra indulunk: legszebb a kökény (ez a gyengém, ld. egy korábbi cikkemben: Köpcös Pince - Kékfrankos 2012)

Közepes testű kortya tökéletesen arányos, könnyű inni, de tartalmas. Híven ismétli az illatban megismerteket. Remek savszerkezete egymás után hozza az ízeket, nem tud unalmassá válni. Szájban egy csekély avar jelentkezik a domináns gyümölcsökön és fűszereken túl, és még egy egészen halovány animális íz. Olyan bor ez, amelyik önmagában is teljes értékű élményt ad, közepes szintű csersava gyönyörűen belesimul, és megtámasztja a felépítményt. Végtelen elegancia rejlik ebben az alázatos, egyszerűségre törekvő kiműveltségben.

Mintaszerű a hordóhasználat, ahogy a borász írja: "rövid barrique majd hosszan tartó nagyhordós érlelés", aminek eredményeként a bor valóban bársonyos és kerek. (Ehhez persze a tökéletes hordó és pince is kellett - Egerben sajnos többeknél elszaladt a brett - Dula Bencénél erről szó sincs). Ha így is lehet, miért nem csinálja mindenki így??

Ár-érték arányban is szerény, jó 25%-kal alulárazottnak érzem (pinceáron 1.900). Gőzmalmos gyorsasággal kellene bekészletezni belőle a hideg téli estékre.

           (A Gőzmalmos palackja a borász kezében.)

 

 

Újdonságok

Párhuzamok, nem ellentétek

Szeretem az összehasonlításokat. Nem azért, hogy keményen szembesítsem az összehasonlított tételeket: melyik jobb, miért jobb, és hasonlók. A borok is megsértődhetnénk, de ők nem teszik; csak szépen, hallgatagon és odaadóan fekszenek a palackban összehasonlítás után. Mégis, nem volna velük szemben...
Teljes cikk

Crémant de Luxembourg

Ki ne hallott volna a luxemburgi borokról?   – Na jó, kezdem előlről. Luxemburg borászati hagyományai világszerte ismertek...   – Rendben, látom, hogy más megközelítést kell választanom. Luxemburg, ez a kicsiny nyugat-európai ország – hiszik, vagy sem – jelentős borkészítési...
Teljes cikk

Nem minden arany, ami fénylik

Ez egy poszt, összesen 5 tanulsággal. Nyár van, ilyenkor könnyű bort kíván az ember, gyakran szódával feldobva, mindenesetre hidegen. Sokan a rozéra esküsznek és van is benne valami: légies tud lenni, aromatikája általában gyümölcsös, és magas savtartalma miatt rendkívül jó szomjoló. Ez lenne a...
Teljes cikk

Geszler Zenit 2022

Nem tudom, a kedves olvasó számára mond-e valamit az az étel, hogy  salátafőzelék. Igen, friss fejes salátából, egy kevés húsos szalonnán megfuttatva, fokhagymával és tejföllel. Általában véve is nehéz kérdés, hogy a magyar asztalok tipikus hétköznapi fogásához milyen bort lehet inni....
Teljes cikk

Maróti Attila Pinot Noir 2021

Pinot Noir mátrai módra és főként Maróti Attila lendületével. Igen, ő az, aki magáról úgy fogalmazott, hogy "a saját rabszolgám vagyok. minden nap hajnali ötkor kelek" és ezt a lendületet viszi bele a boraiba. A többi itt...
Teljes cikk

Thummerer Egri Bikavér Superior 2017

Végre egy jó bor. Mély rubinszín, feketés maggal, padlizsánlila villanásokkal. Telt testre utaló, szép glicerines templomablakok futnak le a pohár oldalán.  Illatában először cassis. Érdemes sokat hagyni gyűlni a pohárban az illatot. Én Riedel bordeaux-i pohárból kóstoltam. Megérte elővenni a...
Teljes cikk

Halasi Gergely - Villány, "Phoenix" 2014

A vélemény szabad. A szakértői vélemény ezzel szemben nem szabad. Nagyon is kötött.  A büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény szerint: 188. § (1) Ha a bizonyítandó tény megállapításához vagy megítéléséhez különleges szakértelem szükséges, szakértőt kell alkalmazni. 191. § (1)...
Teljes cikk

Beconcini Chianti Riserva 2017

A toscanamania.hu holnap 41 olyan filmet sorol fel, amelyikben Toszkánáé a főszerep, de azt gyanítom, hogy ennél sokkal több hollywoodi bóvli film létezhet még, amelyek a "szerelem Toszkánában" és hasonló sztereotíp témák körül forognak. Kíváncsian várom, hogy mikor készül az első ilyen film...
Teljes cikk

Vylyan Bogyólé 2022

Az idei Bogyólé! Igazi meglepetésként ért, hogy már ilyen korán a polcokra került. Riválisa, a Beaujolais Nouveau en Primeur csak november 17-én folyik hivatalosan a poharakba. Ilyenkor szoktam megemlékezni arról, hogy régebben a portugieser vitte a prímet ebben a borban, és milyen jó döntés volt...
Teljes cikk

Kékfrankos hangjai (Sopron)

Tegye fel a kezét, aki már hallott a soproni Horváth Imi borászatról, vagy kóstolta a kékfrankosukat, syrah-jukat, netán cabernet franc-jukat. Vagy aki már járt a Bruckner borászatnál. És azt tudta valaki, hogy az Etyeki Kúria vörösborai Sopronból származnak és hamarosan Soproni Kúria néven is...
Teljes cikk

Blog

Mire való a borbecsüs?

Ért egy rossz élmény nemrégiben, a Váci utcában, egy magyar üzletlánc kiemelt boltjának borospincéjében. Azazhogy nagyon jó élmény volt, és mégis rossz. Megmagyarázom.Betévedtem, és a földszinti választék szegénysége arra sarkallt, hogy lenézzek a pincébe. Ez a pince egyszerűen...
Teljes cikk

Helyünk a világ bor-térképén

Aligha kérdőjelezhető meg, hogy amilyen képet a londoni WSET (Wine and Spirits Education Trust) közvetít egy országnak a borokvilágában elfoglalt helyéről, az erősen hat az adott ország megítélésére, legalábbis a szakértő(bb) nemzetközi fogyasztók körében.A minap belelapoztam a WSET...
Teljes cikk

Ár-érték arány

Most kaptam a hírt, hogy a Tamellini Soave 2013-as évjáratát leárazták és jelenleg 8,49 angol font áron lehet hozzájutni London egyik menő borkereskedésében. Gyors fejszámolást követően rádöbbentem, hogy ez a "fantasztikus" ajánlat 3500 Ft-ot takar, az eredeti 4800 Ft körüli összeg helyett. Valaha...
Teljes cikk