dr. Gál Lajos - Kántor-tag 2012

Úgy illik, hogy azzal a borral kezdjem a beszámolók sorát az olaszrizling kóstoló után, amelyik lehengerlően és toronymagasan a legkiemelkedőbb volt a bemutatott sok száz közül, de legalább is az általam kóstolt 25 közül biztosan. Ez Gál Lajos egerszóláti Kántor-tag olaszrizlingje.

Már a Szó-Lá-Ti is kiváló koncentrációval és rafinált egyensúllyal lepett meg az újhordós-nagyhordós és reduktív tételek házasítása révén. A Kántor-tag kóstoláskor pedig azonnal láttam, hogy ez a bor nemzetközi léptékben is jelentős értékekkel bír és élvonalbelinek tekinthető. Komplexitása a nagy burgundi fehérekét idézi, és elsőként orrba szökő puha vajassága úgyszintén. A fajta persze más, hiszen Burgundia chardonnayban utazik, de az elegancia érzete, képe mégis egészen burgundissá teszi ezt a bort. Szokták Egert a magyar Burgundiának nevezni - ebben a borban tetten érhetjük, hogy miért.

Puha köpenyt képeznek a hordós illatok és ízek a bor valódi magva, a koncentrált olaszrizling fajtajelleg körül. Itt tökéletes arányban találjuk meg a gyümölcsösséget (őszibarackos, almás, kiegészülve exotikusokkal is némi kandírozott jelleggel), a fajta sajátját, a mandulás karaktert, és azt a "bizonyos" rezedás illatjegyet is, valamint a másodlagos - palackos - érlelés szépen integrált ízeit. Ez egy nagy testű bor, komoly tartalommal és extrakttal, magas alkohollal - ami cseppet sem lóg ki -  tökéletes tartást adó savgerinccel, mely utóbbi véleményem szerint akár további 10 évig érlelhetővé teszi a tételt. Végtelenül hosszú lecsengésében az ásványosság is meghatározó. Az összképhez a szárazpróba is hozzáad, megjelenik még egy komoly mézesség és hársfavirágos jelleg is a pohárban, ami a fent írtakkal együtt valóban a legnagyobb borok sorába emeli. Hiába, "a Kántor-tag az nem egyszerűen egerszóláti olaszrizling; az Kántor-tag" ahogy Dr. Gál Lajos borász fogalmazott mosolyogva.

Boldog embernek kell lennie, aki ilyen bort létre tud hozni. És annak is, aki hozzájut, és ilyet adhat fel az asztalára egy gazdag ebéden vagy vacsorán. Ötcsillagos szállodába való bor, legalább 93 pontot adnék neki.

Újdonságok

Párhuzamok, nem ellentétek

Szeretem az összehasonlításokat. Nem azért, hogy keményen szembesítsem az összehasonlított tételeket: melyik jobb, miért jobb, és hasonlók. A borok is megsértődhetnénk, de ők nem teszik; csak szépen, hallgatagon és odaadóan fekszenek a palackban összehasonlítás után. Mégis, nem volna velük szemben...
Teljes cikk

Crémant de Luxembourg

Ki ne hallott volna a luxemburgi borokról?   – Na jó, kezdem előlről. Luxemburg borászati hagyományai világszerte ismertek...   – Rendben, látom, hogy más megközelítést kell választanom. Luxemburg, ez a kicsiny nyugat-európai ország – hiszik, vagy sem – jelentős borkészítési...
Teljes cikk

Nem minden arany, ami fénylik

Ez egy poszt, összesen 5 tanulsággal. Nyár van, ilyenkor könnyű bort kíván az ember, gyakran szódával feldobva, mindenesetre hidegen. Sokan a rozéra esküsznek és van is benne valami: légies tud lenni, aromatikája általában gyümölcsös, és magas savtartalma miatt rendkívül jó szomjoló. Ez lenne a...
Teljes cikk

Geszler Zenit 2022

Nem tudom, a kedves olvasó számára mond-e valamit az az étel, hogy  salátafőzelék. Igen, friss fejes salátából, egy kevés húsos szalonnán megfuttatva, fokhagymával és tejföllel. Általában véve is nehéz kérdés, hogy a magyar asztalok tipikus hétköznapi fogásához milyen bort lehet inni....
Teljes cikk

Maróti Attila Pinot Noir 2021

Pinot Noir mátrai módra és főként Maróti Attila lendületével. Igen, ő az, aki magáról úgy fogalmazott, hogy "a saját rabszolgám vagyok. minden nap hajnali ötkor kelek" és ezt a lendületet viszi bele a boraiba. A többi itt...
Teljes cikk

Thummerer Egri Bikavér Superior 2017

Végre egy jó bor. Mély rubinszín, feketés maggal, padlizsánlila villanásokkal. Telt testre utaló, szép glicerines templomablakok futnak le a pohár oldalán.  Illatában először cassis. Érdemes sokat hagyni gyűlni a pohárban az illatot. Én Riedel bordeaux-i pohárból kóstoltam. Megérte elővenni a...
Teljes cikk

Halasi Gergely - Villány, "Phoenix" 2014

A vélemény szabad. A szakértői vélemény ezzel szemben nem szabad. Nagyon is kötött.  A büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény szerint: 188. § (1) Ha a bizonyítandó tény megállapításához vagy megítéléséhez különleges szakértelem szükséges, szakértőt kell alkalmazni. 191. § (1)...
Teljes cikk

Beconcini Chianti Riserva 2017

A toscanamania.hu holnap 41 olyan filmet sorol fel, amelyikben Toszkánáé a főszerep, de azt gyanítom, hogy ennél sokkal több hollywoodi bóvli film létezhet még, amelyek a "szerelem Toszkánában" és hasonló sztereotíp témák körül forognak. Kíváncsian várom, hogy mikor készül az első ilyen film...
Teljes cikk

Vylyan Bogyólé 2022

Az idei Bogyólé! Igazi meglepetésként ért, hogy már ilyen korán a polcokra került. Riválisa, a Beaujolais Nouveau en Primeur csak november 17-én folyik hivatalosan a poharakba. Ilyenkor szoktam megemlékezni arról, hogy régebben a portugieser vitte a prímet ebben a borban, és milyen jó döntés volt...
Teljes cikk

Kékfrankos hangjai (Sopron)

Tegye fel a kezét, aki már hallott a soproni Horváth Imi borászatról, vagy kóstolta a kékfrankosukat, syrah-jukat, netán cabernet franc-jukat. Vagy aki már járt a Bruckner borászatnál. És azt tudta valaki, hogy az Etyeki Kúria vörösborai Sopronból származnak és hamarosan Soproni Kúria néven is...
Teljes cikk

Blog

Mire való a borbecsüs?

Ért egy rossz élmény nemrégiben, a Váci utcában, egy magyar üzletlánc kiemelt boltjának borospincéjében. Azazhogy nagyon jó élmény volt, és mégis rossz. Megmagyarázom.Betévedtem, és a földszinti választék szegénysége arra sarkallt, hogy lenézzek a pincébe. Ez a pince egyszerűen...
Teljes cikk

Helyünk a világ bor-térképén

Aligha kérdőjelezhető meg, hogy amilyen képet a londoni WSET (Wine and Spirits Education Trust) közvetít egy országnak a borokvilágában elfoglalt helyéről, az erősen hat az adott ország megítélésére, legalábbis a szakértő(bb) nemzetközi fogyasztók körében.A minap belelapoztam a WSET...
Teljes cikk

Ár-érték arány

Most kaptam a hírt, hogy a Tamellini Soave 2013-as évjáratát leárazták és jelenleg 8,49 angol font áron lehet hozzájutni London egyik menő borkereskedésében. Gyors fejszámolást követően rádöbbentem, hogy ez a "fantasztikus" ajánlat 3500 Ft-ot takar, az eredeti 4800 Ft körüli összeg helyett. Valaha...
Teljes cikk