Cramele Recas - Nonius 2017

Irigykedni, vagy nem irigykedni - ez itt a kérdés. Vajon akkor nemesb-e a lélek, ha kiszáll tenger kínja ellen, és próbál kákán is csomót keresve tiltakozni az igazsággal szemben, vagy ha csendben belenyugszik a megváltoztathatatlannak látszó igazságba, és elismeri, hogy egy angol ember által vezetett román borászat remek borokat készít és sikert sikerre halmoz?
Lássuk, ki is az, akinek "bejött": Philip Cox, a tulajdonos.

Hasonló helyzet nálunk is létezik, hozhatjuk a párhuzamot: van nekünk is angol tulajdonú sikerborászatunk, Royal Tokajinak hívják, és nem kisebb név jegyzi, mint Hugh Johnson. Persze, biztosan azért ilyen keresett a bor, mert angol ember könnyen eladja a saját piacán az olcsó bort - gondolhatnánk. Másik párhuzamunk akkor a Hilltopos Kamocsay Ákos lesz, aki évente 6 millió palackot tudott eladni a "the unpronouncable grape"-ből (a kiejthetetlen fajta), a "tsher-segghy-foo-ser-esh"-ből a 2000-es évek elején a brit szupermarketekben. Igen, kellenek kapcsolatok, az sem baj, ha szorosak.
Mégis.
Ezek a borok nem a kapcsolat miatt kapósak, hanem mert igazán JÓK.
 
A WSET hivatalos tananyagában egyébként Románia mindössze egyetlen oldallal szerepel, míg Magyarország hárommal. S most úgy látom, hamarosan meg kell tanulnunk a román (vagy erdélyi?) fajták nevét, mint világszerte ismert fajtákat! Feteasca neagra - ez a fekete leányka, ami pedig hamarosan hazánkban is terem már, még ha nem is régóta, és jól csengő név foglalkozik vele. (Hogy ki, az egyelőre maradjon titok. Beszámolok róla, ha eljött az ideje.)
 
Addig kanyarodjunk vissza a feteasca neagrához és a Cramele Recashoz. Évi 24 millió palack eladott borral nagyjából kétszer akkora, mint a Varga pincészet (magyaridok.hu/gazdasag/mintegy-147-millio-palack-bort-ertekesit-iden-a-varga-pinceszet-kft-3607382/) ez azért meghökkentő mennyiség. Milyen is lehet akkor ez a bor, mondjuk minőségben? Hogy lehet 1000 hektáron kézzel szüretelni, fürtválogatni...., ami a prémium minőséggel együttjár? Hát úgy látszik, lehet.
A tulajdonos szerint a legjobb termés a Cigány-hegy (Gipsy Hill) gyümölcse, és 2017 különösen kedvező évjárat volt. Mai borunk is innen származik.
 
Soha nem éreztem még ilyen jól eltalált összefüggést a bor és a cimke között, mint a Noniuson. Ez a bor valóban olyan, mint egy szilaj csikó. Száguld, és vérbő, kicsit talán zabolátlan még, szilaj, de végtelenül bájos és kirobbanó formában van. Igazi élvezet foglalkozni vele (vagyis kóstolni).
Lilába hajló sötét bíborszín, aminőt csak a dél-amerikai újboroknál lehet látni. Komoly extraktra utaló templomablakok csorognak le a pohár falán. Egyáltalán: kitöltés után azonnal érezni, hogy kiművelt anyagot tartunk a kezünkben. Becsüljük meg egy tisztességes, magas falú, széles öblű bordeaux-i pohárral. Így... most mehet a vallatás.
Fejlődő illatának első szippantásában a shiraz dominál, aztán hirtelen vált, és olyan tisztán meggyes lesz, mint egy cabernet franc. No, meglepő, de nem kellemetlen. Úgy tűnik - és ez az érzés később is elkísér - hogy a két fajta vetélkedéséből alakul ki ez a szilaj erő, ez a robbanékonyság, ami a Noniust jellemzi. A shiraz csupa fűszer, vibrálás, lendület, a fekete leányka pedig a kerekség, a lágyság, a szelídség. Összekapaszkodnak, egymásba kapnak, kibékülnek, elvegyülnek. A shiraz mindenesetre egyedül a paprikás jellegét nem örökítette át ebbe a borba, ami itt nem is hátrány, ettől maradhat lágy, és végtelenül gyümölcsös az összhatás. Máskülönben csak a fekete leányka kerekded bájait szúrná át vele.
Szájban azután méginkább ficánkolni kezd a csikó: pompás, kissé újvilági érzetű vaníliás keretben (nyilván újhordós érleléstől) vibrálnak a fekete és piros gyümölcsök. A viszonylag magas alkohol (13,5%) és a gyümölcshangsúly hangyányit édeskéssé teszi az összhatást - épp annyira, hogy igazán könnyen csússzon. Fekete szeder, kékáfonya és naspolya (!) viszi az ízképletet, erre épülnek rá a fűszerek - talán a vanília egy kissé még szelidülhet. Tannintartalma csak épp annyi, hogy megtámassza az ízeket, meg hogy szükség esetén egy marhahús mellé is oda lehessen tenni a bort. De nem ahhoz fogjuk inni.
Magában fogjuk inni, high-end buliba ajándékként visszük, trendi fogadásokon falatkák mellé kínáljuk, mert egyszerűen jó és élvezetes, egyszerű és modern, tiszta és közérhető, de tartalmas és mindeközben izgalmas, és megmámorít.
Búcsúzóul felvillannak a shiraz grafitos ízjegyei, aztán egy hosszú lecsengésbe mindent beleadva újfent körbeleng a gyümölcsarzenál. Semmi főtt jelleg, semmi lekvárosság - tiszta és egyenes. Táncolj csak, csikó (még egy pohárral)!
Vagy három év fejlődés áll még előtte a csúcsig, ha ugyan meg tudjuk állni, hogy meg ne igyuk előbb.

Újdonságok

Villány nagykóstoló (2. felvonás)

Ezekben a karanténos időkben már nagyon ki vagyunk éheztetve - pontosabban szomjaztatva - a társasági eseményekre, mint amilyen egy jó borkóstoló. Tegnap tartottam egyet, szigorúan a karantén-szabályok figyelembe vételével, s mert külföldi vendégek is szép számmal részt vettek, Villányt szemeltem...
Teljes cikk

Maróti (Mátrai) Zenit 2019

Nem sok erőfeszítésbe telt kitalálni, mi legyen a 2020-as évet záró cikk témája. Az utóbbi hetek legmeghatározóbb boros élménye számomra a visontai Maróti Attila Zenit édesbora volt. Nem mintha újdonságként ért volna, hiszen a 2018-as évjáratot is kóstoltam már és az a bor díjat is kapott. Attila...
Teljes cikk

Pannonhalmi Apátság - Hemina Vörös 2019

A hemina szó jelentésének magyarázatát semmiképp nem hagyhatom ki ebből a cikkből. Nursiai Szent Benedek regulája a 40. cikkében fogalmaz úgy, hogy "credimus eminam vini per singulos sufficere per diem" - azt tartjuk, hogy minden egyesnek elég lesz napjában egy hemina bor. Hortobágyi Cirill...
Teljes cikk

Vylyan Bogyólé 2020

Ahogyan Dúzsi Tamás az évek során a rozé koronázatlan királyává vált, vagy újabban Garamvári igazi pezsgőnagyhatalommá nőtte ki magát, úgy a Vylyan is szisztematikusan kitaposta, talán stílszerűbben kipréselte, a legjobb beaujolais-típusú újbor készítő pincészet címét magának. Legalábbis véleményem...
Teljes cikk

Gólyamentés újborokkal

Szívügyem a bor is (ráadásul kit ne ragadna meg Molnár Titi személyisége?), a madarak is, szeretettel ajánlom a kettő kombinációját promotáló hírt. Hagyományosan Márton-napra érkeznek az új évjárat első hírnökei, így van ez a Soproni borvidéken is, ahol a Vincellér Borbirtok dolgozik. Az idei...
Teljes cikk

MAD wine - Furmint 2016

Megvallom, egy ilyen jelentős névtől többet vártam. Ez egy alapbor, világos, és rossznak nem is mondható, de mégiscsak egy olyan névtől való, aki utóvégre brit piaci jelenléttel és a világ legjobb édesborával...
Teljes cikk

Gilvesy - Bohém 2018

A Balaton-felvidék egy olyan egyedülálló kincs, amelyhez hasonló nincs még egy a világon. A Szent-György hegy ezen belül is olyan helyet foglal el, újabban talán kiemeltebbet is, mint a Badacsony. Mi lehet ennek az oka? Gilvesy Róbert úgy fogalmazza meg a honlapján, hogy: Ha ügyesek vagyunk, akkor...
Teljes cikk

Bolyki Egri Csillag 2019

Végre! Egy Egri Csillag, amiben nem érzem az alapborok házasítását kényszerházasságnak, hanem valóban összhanggá válik a négy szőlőfajta interakciója. Az egri csillag törvényi szabályozása szerint az illatos fajták nem képviselhetnek 30%-nál magasabb arányt, emellett legalább 50%-ot el kell érnie...
Teljes cikk

Figula - Rozé cuvée 2019

Csupa alsópolcos bort támadtam meg az utóbbi időben, nagy nevektől. Nem véletlenül. Filozófiám, hogy nem csak a prémium tételeket kell értékelni, hanem írni kell bizony a hétköznapi, a "folyó" tételekről is, mégpedig azért, mert sokat elárulnak a pincészetről, a hozzáállásáról, a borászról, s nem...
Teljes cikk

Bodri Pincészet - Bodrikutya 2019

Kézenfekvő, hogy Bodri vezetéknévvel kutyás vonalon utazzon egy borász. Szekszárdon egy fekete puli pedig miért ne lehetne éppen Bodrikutya. Etimológiailag a Bodri név a tekervényes, göndör jelentésű bodor szóból ered, ezek után nem is tehettek volna talán más kutyát a cimkére (képzeljünk el egy...
Teljes cikk

Blog

Vörösbor és sajt párosítás - egy mítosz vége

Kedves Olvasó, biztosan vett már részt olyan kóstoláson, ahol borokat és sajtokat párosítottak, ha más nem, saját kezdeményezésre, a saját konyhájában, kíváncsiságból. Elterjedt nézet, hogy a sajtokhoz - különösen a keménysajtokhoz - vörösbort kell inni, mert - ööö, miért is? Erről szól a...
Teljes cikk

Egy jó forralt bor

Megjött a hideg. Ilyenkor, például szánkózás után, jól esik egy forralt borral megmelegíteni hideg orrunkat.Készítettem egy prototípust, és szívesen ajánlom, mert jó lett, nagyon.Abban talán egyetértünk, hogy a forralt borhoz nem a legmagasabb minőségű bort szokás venni. Persze nem is a...
Teljes cikk

Mit igyunk Karácsonykor? (6. rész - sültek)

Karácsonyelső és másnapja. Hagyományosan a vendégjárás, a rokonok fogadásának ideje. Ilyenkor szoktak előkerülni a sültek, talán amerikai mintára egyre inkább a pulyka, de hallottam olyat is, aki pecsenyekacsát süt ilyenkor. Remek lehet, persze csak egyik a több fogás közül (a töltött káposzta...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (5. rész - a desszert)

Mi magyarok a desszertborban igazán nagyok vagyunk. Van néhány vidék, ahol a nemesrothadás hasonló mértékben, rendszerességgel és minőségben jelentkezik, de kétségtelenül Tokaj legalább annyira ismert a világban, mint Sauternes és Barsac Bordeaux vidékén, csak talán mivel magyar, még mindig nem...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (4. rész - a töltött káposzta)

Az elmaradhatatlan. Persze hagyományosan ez már első napi étel, hiszen Szenteste még böjt van.A töltött káposzta ismét csak rengeteg féle lehet, akár a többi, amiről eddig írtam. Ki savanyított káposztból csinálja, ki édes káposztából, ki vegyesen, aztán van, aki kelkáposztába csavarja a...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (3. rész - borleves)

Sokak asztalán szerepel a borleves, és az valóban nagyon finom. Hagyomány.A borleves fő szabályának azt tartom, hogy NEM ugyanazt a bort adjuk mellé, mint amiből készült.Hogy miért? A borleves alapborát fűszerekkel, cukorral ízesítjük, így sokkal édesebb lesz. Az alapbor pedig ezután savanyúnak...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (2. rész - halászlé)

Semmi kétség, ezzel nagy fába vágtam a fejszémet. Ugyanis ahány ház, annyi halászlé.Magyarországon pedig statisztikai adatok szerint 4.105.708 háztartás volt (2011-es adat). Sajnos, ennyi cikket nem tudok írni...Azután ott van az a további bökkenő, hogy a halászlé sokféleképpen készülhet. Lehet...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (1. rész - rántott ponty)

Cikksorozatot szeretnék indítani, így Karácsony előtt, megkönnyítendő a magyar ember által legkedveltebb karácsonyi ételek mellé megfelelő borok választását. Remélem, tudok vele ötletet adni és segíteni, sőt, remélem, hogy sikerül végigvinnem a cikksorozatot, mert jó pár "klasszikus" karácsonyi...
Teljes cikk

Új módszer a borhamisítás felismerésére

Mi is a borhamisítás? Ez a szó több, nagyon eltérő fogalmat takar, és ezzel most szembesültem, amikor a felismerését megkönnyítő legfrissebb tudományos eredményről és az ehhez kapcsolódó új honlapról akartam beszámolni.A borhamisítás fogalmára sorrendben a következőket találtam a magyar...
Teljes cikk

Hogyan kóstolok?

Fontosnak tartom, hogy tájékoztassam a Tisztelt Olvasót arról, hogy a "Borleírások" szekcióban szereplő cikkek milyen kóstolási folyamat eredményeként íródtak, mert végül is nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy megbízhat-e a leírások pontosságában, vagy sem. Én magam nagyon helyeslem, hogy a...
Teljes cikk