Cramele Recas - két fehér

Ideje körülnézni a határon túl. Nem csupán azért, mert Balla Géza lett az év bortermelője (Ménes), hanem azért, mert úgy látom, divattá vált. Félreértés ne essék, továbbra is a hazai borokat szeretjük nagyon mi magyarok, de kíváncsiak kezdünk lenni, és egyre inkább érdeklődünk a szomszédos országok borai iránt. És nem csupán azok iránt, amelyeket magyarok készítenek. Legalábbis ezt tudtam meg az egyik vezető borismereti magazinból a minap.

A Cramele Recas az egyik olyan pincészet a Bánságban, amelyik hosszabb ideje jelen van a magyar piacon, és kiállításokon is rendszeresen részt vesznek. Nyilvánvaló náluk a nemzetközi ismertségre törés szándéka, ennek jegyében boraikon olyan szép, összeszedett, szabatos angol nyelvű borleírásokat olvashatni, hogy szívem összefacsarodott: a mi borászaink miért nem fordítanak erre ilyen igényességgel figyelmet? Pedig milyen hosszú ideje mondom (és ajánlom magamat, persze).

Két fehér bort kóstoltam, kezdetnek. A borokon nem tüntetnek fel évjáratot, ez nálunk szokatlan, de egyébként mindkettő 2017-es. Mind a királyleányka (feteasca regala), mind a sauvignon blanc a Castel Huniade, vagyis Hunyadi-kastély sorozatba tartozik. Valamikor a Hunyadiak birtokai voltak errefelé. Szép és egységes dizájn jellemzi, vonzza a szemet, feltűnő, egyszerre klasszikus és színei miatt fiatalos. Minden azonnal érthetővé válik, ha utánanézünk, és meglátjuk, hogy angol tulajdonos áll e temesrékási borászat mögött. És vigyázat, a palackokban lévő bor is beszél.

A királyleányka őshonos fajta Erdélyben, a kövérszőlő és a leányka természetes hibridje. Szinte kötelező tehát, hogy a Recastól is kóstoljunk egy királyleánykát (tükörfordítása a feteasca regala-nak). Robusztusabb királyleányka, mint amit mondjuk Thummerertől megszoktunk. Aranyos csillanású sötétebb szalmaszín ital, fajtajelleges és eléggé intenzív virágos illattal (jázmin). Már az illatból is következtetni lehet a maradékcukor jelenlétére. Szájban azután kiderül, hogy egy igazi elsőrandis, csajozós, fruskacsalogató borral van dolgunk. A felszínen könnyen érthető őszibarack, mögötte kifinomultabb exotikus gyümölcsök, citrusok, licsi. A karakteres savak (ezt a leánykától örökölte a szőlőfajta a hibridizációs nász során) szerencsére nem engedik nagyon dominálni a maradékcukrot, de így is kerekded, egyszerre lendületes és friss bort kapunk. Kicsit rusztikus, valahogy elsőre talán darabos, de a második kortytól megszelidül és markánsabban kidomborodik a fiatalos, frissítő jellege. Mint mindig, most is megéri várni egy keveset, akár néhány órát, mire a felnyitott bort kóstolni kezdjük. Átszellőzik, aromagazdagabbá válik. Egészen apró buborékok teszik még csillámlóbbá a szájban nyújtott összképet, picit átsziporkázzák a kortyot. Érdekes, szokatlan. Mi Magyarországon haloványabbnak szoktuk meg a királyleánykát, sápadtabbnak.

Azonos stílusban, de mennyire más céllal és összhatással bíró bor a sauvignon blanc! Semlegesebb, bár kitűnően érezni, hogy ugyanarról a vidékről érkezik. Világos szalmaszín. Visszafogottabb illat, egészen óvilági jellegű érzet jellemzi. Már az illatban megjelenik egy kevés ásványosság. Szájban maradéktalanul tiszta, zamatai mindenhez illeszkedően semlegesek, mentás-csalános, főként talán mentás karaktert mutat. Kiváló lehet tengeri herkentyűkhöz. Összeérett az összkép, egységes és bisztroborhoz illően sokoldalú, nem tolakodó. Ne tartogassuk, most kell fogyasztani. Közepesen hosszú lecsengésével korrekt, étel kíséretére kitalált, jól iható tétel.

Újdonságok

St. Andrea - Szeretettel 2016 Pinot Noir Rosé

Sokan gondolják újabban, hogy amit csinálnak, az egy misszió. Tanárok úgy beszélnek a tanításról, mint misszió. Informatikusok arról beszélnek, hogy az informatikai biztonságtudatosság megteremtése egy misszió. A modern minőségi borágazat megteremtése is egy misszió Magyarországon. De hogy ezen...
Teljes cikk

Mikóczi Pincészet - Cabernet Sauvignon 2011

Szűztermés, de hogy két éves tőkékről szüretelték, az igazán meglepett, mert úgy tudtam, hogy a szőlő legkorábban 3-4 évesen fordul termőre. Ha egy bor öreg tőkékről származik, azt azért szoktuk kiemelni, mert az idős szőlő már nem törekszik annyi termést hozni, a természetes hozamkorlátozás...
Teljes cikk

Dubicz Borászat - 1014 Mátrai Szürkebarát (2016)

In medias res kezdem, mert ez a legfontosabb ahhoz, hogy méltó helyén tudjuk értékelni: ez a bor a fehérboroktól megszokottnál magasabb hőmérsékletet kíván. Meglátásom szerint 14-15°C fokon fogyasztandó, mert ekkor mutatkozik meg a legszebben az aromavilága.Világos szalmaszín. Nem tolakodó,...
Teljes cikk

Kovács Nimród Winery - Monopole NOIR 2011

Van egy olyan közkeletű nézet, hogy férfinak nehéz olyan ajándékot találni, aminek igazán örül. Szerintem viszont pofon egyszerű: elég hozzá egy palack igazán jó bor, mondjuk egy Kovács Nimród "Noir" a Monopole sorozatból. Akitől kaptam a bort nem is tudta, hogy bennem már eleve él egy pozitív...
Teljes cikk

L. Simon Borászat - Rozsdás csuk 2016

Valentin nap közeleg, és elárasztotta a médiát a Valentin-napi értékesítési láz. Többek között azt harsogják mindenfelé a fülembe és a szemembe, hogy Valentin-napkor rózsa helyett valami más rózsaszínűvel is meg lehet lepni a Kedvesünket. Miért is ne épp egy rozé borral?Nem átallok helyeselni, bár...
Teljes cikk

Dubicz Irsai Olivér 2016 - English

When you get what you’ve expected, it can go two ways. Should you be expecting something bad – than it’s bad, but at least you cannot complain, being prepared for it. When you expect something good and it happens – it is just pure pleasure. I felt the latter tasting Dubicz’s Irsai Olivér 2016....
Teljes cikk

Dubicz Irsai Olivér 2016

Amikor az ember azt kapja, amire számít, az kétféle lehet. Ha rosszra számít, akkor kellemetlen, de legalább nem panaszkodhat, hiszen felkészülten éri az élmény. Ha jóra számít, akkor viszont valódi öröm. Utóbbi ért a Dubicz pincészet 2016-os Irsai Olivérével.Először is dohognom kell amiatt, mert a...
Teljes cikk

Egy iható műemlék - Tokaji szamorodni 1983

Az utóbbi időben többen kerestek meg azzal, hogy mondanám meg, mennyit ér a múzeális tokaji aszújuk. Látom a Vaterán, hogy a régi tokajiknak magánemberek között is van egyfajta másodpiaca. Akár több tízezer forintért is kínálnak egyes palackokat, a vélt értékétől, régiségétől függően.Nem egyszerű...
Teljes cikk

Műemlék

Az alábbi gyönyörű szimbolikájú köztéri kőkeresztet Kőbányán fényképeztem, a Kada utcai postánál. A Megfeszített kezéből érett szőlőfürtök csüngenek alá, hiszen Krisztus a szőlőtő, és áldozata megtermi gyümölcsét. Vére egyben az utolsó vacsora bora (ami az ókeresztény idők óta vörösbor, az ortodox...
Teljes cikk

Németh János - Sygno Szekszárdi Bikavér 2013

Jaj, nagyon szeretem a céges karácsonyi ajándékozás szokását! Mivel férfi vagyok, így az üzleti partnerektől ilyenkor általában egy-egy üveg bort szoktam kapni. Idén a WSH Kft. jóvoltából ismerkedtem meg a szekszárdi Németh János nevével és borával.Ez a bor - a Sygno - nem is csupán egy rövid...
Teljes cikk

Blog

Vörösbor és sajt párosítás - egy mítosz vége

Kedves Olvasó, biztosan vett már részt olyan kóstoláson, ahol borokat és sajtokat párosítottak, ha más nem, saját kezdeményezésre, a saját konyhájában, kíváncsiságból. Elterjedt nézet, hogy a sajtokhoz - különösen a keménysajtokhoz - vörösbort kell inni, mert - ööö, miért is? Erről szól a...
Teljes cikk

Egy jó forralt bor

Megjött a hideg. Ilyenkor, például szánkózás után, jól esik egy forralt borral megmelegíteni hideg orrunkat.Készítettem egy prototípust, és szívesen ajánlom, mert jó lett, nagyon.Abban talán egyetértünk, hogy a forralt borhoz nem a legmagasabb minőségű bort szokás venni. Persze nem is a...
Teljes cikk

Mit igyunk Karácsonykor? (6. rész - sültek)

Karácsonyelső és másnapja. Hagyományosan a vendégjárás, a rokonok fogadásának ideje. Ilyenkor szoktak előkerülni a sültek, talán amerikai mintára egyre inkább a pulyka, de hallottam olyat is, aki pecsenyekacsát süt ilyenkor. Remek lehet, persze csak egyik a több fogás közül (a töltött káposzta...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (5. rész - a desszert)

Mi magyarok a desszertborban igazán nagyok vagyunk. Van néhány vidék, ahol a nemesrothadás hasonló mértékben, rendszerességgel és minőségben jelentkezik, de kétségtelenül Tokaj legalább annyira ismert a világban, mint Sauternes és Barsac Bordeaux vidékén, csak talán mivel magyar, még mindig nem...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (4. rész - a töltött káposzta)

Az elmaradhatatlan. Persze hagyományosan ez már első napi étel, hiszen Szenteste még böjt van.A töltött káposzta ismét csak rengeteg féle lehet, akár a többi, amiről eddig írtam. Ki savanyított káposztból csinálja, ki édes káposztából, ki vegyesen, aztán van, aki kelkáposztába csavarja a...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (3. rész - borleves)

Sokak asztalán szerepel a borleves, és az valóban nagyon finom. Hagyomány.A borleves fő szabályának azt tartom, hogy NEM ugyanazt a bort adjuk mellé, mint amiből készült.Hogy miért? A borleves alapborát fűszerekkel, cukorral ízesítjük, így sokkal édesebb lesz. Az alapbor pedig ezután savanyúnak...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (2. rész - halászlé)

Semmi kétség, ezzel nagy fába vágtam a fejszémet. Ugyanis ahány ház, annyi halászlé.Magyarországon pedig statisztikai adatok szerint 4.105.708 háztartás volt (2011-es adat). Sajnos, ennyi cikket nem tudok írni...Azután ott van az a további bökkenő, hogy a halászlé sokféleképpen készülhet. Lehet...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (1. rész - rántott ponty)

Cikksorozatot szeretnék indítani, így Karácsony előtt, megkönnyítendő a magyar ember által legkedveltebb karácsonyi ételek mellé megfelelő borok választását. Remélem, tudok vele ötletet adni és segíteni, sőt, remélem, hogy sikerül végigvinnem a cikksorozatot, mert jó pár "klasszikus" karácsonyi...
Teljes cikk

Új módszer a borhamisítás felismerésére

Mi is a borhamisítás? Ez a szó több, nagyon eltérő fogalmat takar, és ezzel most szembesültem, amikor a felismerését megkönnyítő legfrissebb tudományos eredményről és az ehhez kapcsolódó új honlapról akartam beszámolni.A borhamisítás fogalmára sorrendben a következőket találtam a magyar...
Teljes cikk

Hogyan kóstolok?

Fontosnak tartom, hogy tájékoztassam a Tisztelt Olvasót arról, hogy a "Borleírások" szekcióban szereplő cikkek milyen kóstolási folyamat eredményeként íródtak, mert végül is nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy megbízhat-e a leírások pontosságában, vagy sem. Én magam nagyon helyeslem, hogy a...
Teljes cikk