Caliterra Tributo Cabernet Sauvignon 2007, Colchagua, Chile

Szépen sorjában, mert a választás némi magyarázatot igényel.

Az úgy történt, hogy Isztambulba kellett utaznom, és sajnos nem a bor miatt. Hogy jön ide a chilei bor? Magam is ezen csodálkoztam el a legjobban.

Azt hiszem, Magyarországon elképzelhetetlen lenne, hogy egy szálloda - pláne egy nagy, nemzetközi lánc - nem tart magyar bort. Azt hittem, hogy Törökországban is elképzelhetetlen, hogy ne tartsanak török bort. Legalább a ház boraként. Talán egy valamivel nem számoltam: lássuk be, Törökország mohamedán ország. Van itt bortermelés, végül is nem kevés, azonban ki tudja, mi lesz belőle, mert a boltok polcain alig-alig lehet észrevenni egy pár palackot. És azok sem nagyon kelletik magukat, a fajta megjelölésén kívül a címke nem kidolgozott, a maximum megjelölés még annyi, hogy "sek kirmizi şarap", vagy "sek beyaz şarap", vagyis száraz vörösbor és száraz fehérbor, slussz. Érdekes ez az ország: Európa, a globalizált világ és a tradició, no meg a Közel-Kelet között egyensúlyoz érzetben - legalábbis a bevásárlóközpontok kínálata alapján. De egyértelműen a Nyugat felé húz, kivéve talán az édességes pultokat, no meg a bort.

Szóval úgy alakult, hogy a szállodában egy "happy hour" fogadás volt, és itt ezt a vörösbort szolgálták fel. Mivel már eleve pohárban hozták, örültem, hogy milyen szerencsém van, ez alatt a három nap alatt sem kell boros élményt nélkülöznöm, és íme, kóstolhatok egy - reményeim szerint jó - török bort. Reményeim nem váltak be.

Barnába hajló mély bíbor szín. Szűretlen, vagy már koránál fogva enyhén üledékes, mert apró szálkák úszkálnak a szemmel láthatóan viszkózus, nagy testű, lomha mozgású italban. Mély, portóit idéző, összetett, fejlődő, de még potenciállal rendelkező illat. Jellegében érezhetően újvilági (itt jöttem rá, hogy biztosan nem török bor, utóbb, csak nagy nehézségek árán szereztem meg a palackot), benne fekete cseresznye, feketeribiszke, meggylikőr, medvecukor.

Szájban nagyon magas alkohol nyit, de nem zavar, mert jön minden más is vele. Szépen integrált fa és tanninok - írtam először, aztán többszöri kóstolás után áthúztam, és javítottam: kicsit a lecsengésben kesernyés fa, és tanninok. Ez nyilván már a kor miatt van. De még három-négy éve igazán harmonikus lehetett. Ízében szépen ismétli az illatjegyeket, és még hozzáadódik egy kis füstös-dohányos jelleg. Érdekesen bordóias, óvilágias összképet ad az íz, holott az illat inkább újvilági maradt. Vörös húsokhoz, leginkább a birkaillatú köfte rudacskákhoz elsőrangú választás.

Közepesen hosszú, kellemesen cseresznyés lecsengés. Kb. 2500-at kérnék érte, ha kereskedő lennék.

Szóval jó, jó, de akkor is: chilei bort egy török szállodában??!

Újdonságok

Már megint Marlborough - Auntsfield Estate Chardonnay 2009

Tudják - vannak a plus size modellek. Szóval akik úgy néznek ki, mint egy normális nő, tehát nem csontsoványak és nem szilikon ciciket biggyesztetnek magukra, hogy kerek idomok is legyenek rajtuk, hanem mindenük olyan, ahogyan magától egy nő teste alakul. És ha meggondoljuk, szépen felöltöznek,...
Teljes cikk

Tesco's finest Marlborough Sauvignon Blanc 2014

Nem szeretem az álszenteskedést. Természetesen veszek bort hipermarketben is, és nem én vagyok az egyetlen, ahogy elnézem a pénztáraknál. Ezért is fontos, hogy valaki az olyan borokról is írjon, amelyeket a tömegeknek szántak.Angliában élni a bor szempontjából egyszerűen Kánaán. Szó szerint minden...
Teljes cikk

Haraszthy Pinot Noir Rosé 2015

Igen! Pont így! Telitalálat! Ez kell!- Talán ritka, hogy ilyen lelkes szavakat olvas tőlem, aki a korábbi cikkekbe belelapoz. Pedig szívesen adom a dícséretet, ha a bor arra érdemes.Kétkedve olvastam évek óta a Haraszthy-Vallejo pincészetet felmagasztaló cikkeket a magyarországi Decanter (később és...
Teljes cikk

Januári munkák

"Eppuletre ha kel, ez Holnapban vagj fátA' Gyümölcs-fáknakis mesd-le száraz ágát.Ganéjozd szölödet, s' szántó földeidet,Egy helyből másikban most vidd méheidet."(1686. évi csíki klastrombeli kalendárium versei)A szőlő trágyázását a magyar bortörvény nem tiltja, de pl. a somlói borvidék rendtartása...
Teljes cikk

Újévkor - Apapezsgő

A világ legifjabb bloggerének értékelését teszem közzé az Apa által készített kölyökpezsgőről. Kérem fogadják szeretettel. Mondanom sem kell, az alkoholtartalom 0,0% alatt maradt.Boldog Új Évet kívánok!- Borbecsüs.
Teljes cikk

Beaujolais pezsgő

Hamarosan itt a Beaujolais Nouveau ideje (november harmadik csütörtöke, idén november 19.), amit mindenképpen kóstolni fogok - és persze írok is majd róla - addig is azonban hadd beszéljünk még egy meglepő hírről, amit a borvidékről hallani lehetett:-- Beaujolais a...
Teljes cikk

Pannónia borkultúrája

Kiváló rendezvény volt az Aquincum Múzeumban másfél hete, csak sajnos alig jött el valaki a szemerkélő eső miatt. Délelőtt Havas Zoltán régész "Aquincum szőlői" címmel tartott előadást a pannoniai szőlészet-borászat ismert emlékeiről.Nem változott nagyot a világ a Kr. u. I. század óta, állapítottam...
Teljes cikk

Köszöntő

Tisztelt Olvasó! Elindítottam borbecsüs honlapomat, amelyen saját kóstolási jegyzeteimet publikálom több-kevesebb rendszerességgel. Célom, hogy szakértő borfogyasztóként az érdeklődő és laikus közönségnek segítsek a választásban, hogy ízlésüknek megfelelő, kimagasló minőségű borokat tudjanak...
Teljes cikk

Blog

Vörösbor és sajt párosítás - egy mítosz vége

Kedves Olvasó, biztosan vett már részt olyan kóstoláson, ahol borokat és sajtokat párosítottak, ha más nem, saját kezdeményezésre, a saját konyhájában, kíváncsiságból. Elterjedt nézet, hogy a sajtokhoz - különösen a keménysajtokhoz - vörösbort kell inni, mert - ööö, miért is? Erről szól a...
Teljes cikk

Egy jó forralt bor

Megjött a hideg. Ilyenkor, például szánkózás után, jól esik egy forralt borral megmelegíteni hideg orrunkat.Készítettem egy prototípust, és szívesen ajánlom, mert jó lett, nagyon.Abban talán egyetértünk, hogy a forralt borhoz nem a legmagasabb minőségű bort szokás venni. Persze nem is a...
Teljes cikk

Mit igyunk Karácsonykor? (6. rész - sültek)

Karácsonyelső és másnapja. Hagyományosan a vendégjárás, a rokonok fogadásának ideje. Ilyenkor szoktak előkerülni a sültek, talán amerikai mintára egyre inkább a pulyka, de hallottam olyat is, aki pecsenyekacsát süt ilyenkor. Remek lehet, persze csak egyik a több fogás közül (a töltött káposzta...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (5. rész - a desszert)

Mi magyarok a desszertborban igazán nagyok vagyunk. Van néhány vidék, ahol a nemesrothadás hasonló mértékben, rendszerességgel és minőségben jelentkezik, de kétségtelenül Tokaj legalább annyira ismert a világban, mint Sauternes és Barsac Bordeaux vidékén, csak talán mivel magyar, még mindig nem...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (4. rész - a töltött káposzta)

Az elmaradhatatlan. Persze hagyományosan ez már első napi étel, hiszen Szenteste még böjt van.A töltött káposzta ismét csak rengeteg féle lehet, akár a többi, amiről eddig írtam. Ki savanyított káposztból csinálja, ki édes káposztából, ki vegyesen, aztán van, aki kelkáposztába csavarja a...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (3. rész - borleves)

Sokak asztalán szerepel a borleves, és az valóban nagyon finom. Hagyomány.A borleves fő szabályának azt tartom, hogy NEM ugyanazt a bort adjuk mellé, mint amiből készült.Hogy miért? A borleves alapborát fűszerekkel, cukorral ízesítjük, így sokkal édesebb lesz. Az alapbor pedig ezután savanyúnak...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (2. rész - halászlé)

Semmi kétség, ezzel nagy fába vágtam a fejszémet. Ugyanis ahány ház, annyi halászlé.Magyarországon pedig statisztikai adatok szerint 4.105.708 háztartás volt (2011-es adat). Sajnos, ennyi cikket nem tudok írni...Azután ott van az a további bökkenő, hogy a halászlé sokféleképpen készülhet. Lehet...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (1. rész - rántott ponty)

Cikksorozatot szeretnék indítani, így Karácsony előtt, megkönnyítendő a magyar ember által legkedveltebb karácsonyi ételek mellé megfelelő borok választását. Remélem, tudok vele ötletet adni és segíteni, sőt, remélem, hogy sikerül végigvinnem a cikksorozatot, mert jó pár "klasszikus" karácsonyi...
Teljes cikk

Új módszer a borhamisítás felismerésére

Mi is a borhamisítás? Ez a szó több, nagyon eltérő fogalmat takar, és ezzel most szembesültem, amikor a felismerését megkönnyítő legfrissebb tudományos eredményről és az ehhez kapcsolódó új honlapról akartam beszámolni.A borhamisítás fogalmára sorrendben a következőket találtam a magyar...
Teljes cikk

Hogyan kóstolok?

Fontosnak tartom, hogy tájékoztassam a Tisztelt Olvasót arról, hogy a "Borleírások" szekcióban szereplő cikkek milyen kóstolási folyamat eredményeként íródtak, mert végül is nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy megbízhat-e a leírások pontosságában, vagy sem. Én magam nagyon helyeslem, hogy a...
Teljes cikk