Borvidék vagy terroir? (Móri Geszler Családi Pincészet - Chardonnay 2016)

A Móri Borvidék beültetett területe 1229 hektár (2010-es adat), Châblis - Burgundia legészakibb csücskének tisztán chardonnay termelő vidéke - mintegy 4800 hektár, vagyis közel négyszer akkora. Franciaország léptékében parányi borvidék, mégis külön tartjuk számon, bár lehetne Burgundia egy appellációja is. Mégsem az, ennek oka pedig, hogy annyira különleges adottságokkal rendelkezik, mégpedig két tényezőben: a klíma és a talaj. Ugyanez igaz a Móri Borvidékre is, ahogy erről részletesen írtam korábbi cikkemen itt: Geszler Családi Pincészet, Mór. Miként lehetséges mégis, hogy Mórról annyira gyakran megfeledkezünk, miközben iskolapéldája a termőhelyet kifejező terroir-boroknak?

Az ÉNY-DK irányban kiterjedő Móri árokban Pusztavámtól Zámolyig terjedő térségben az értékesebb területeken üledékes kőzetek, dolomit, üledékes kőzetaprólék (aleurit) alkotja az alapkőzetet, ez pedig éppen olyan feltételeket jelent, mint amit Châblis régió nyújt. Az északi marginális éghajlat itt erős szelekkel párosul és általában hűvösebb lokális klímával, mindez kedvez a savképződésnek, és a borok aromamegtartásának. Nem győzök szó nélkül elmenni mindezen tényezők mellett, valahányszor iható formában tapasztalom meg a móri borokban. Olyan ez, mint egy függvény-leképezés. A függvény a terroir adottságai, deriváltja a bor. Mivel pedig a borvidék adottságaiban annyira egységes, adja magát a kérdés, hogy - kicsiny méretére is tekintettel - borvidékről, vagy terroirról kell inkább beszélnünk? A kérdést részletesen tárgyalja egy jó kis (somlói) cikk, ha valaki bővebben kíváncsi rá. juhfark.hu/a-termohely-avagy-a-terroir-jelentosege/

Fosszíliákban gazdag üledékes alapkőzet

A mészben gazdag alapkőzetig azután lenyúlik a szőlő gyökere, és az arra alkalmas fajták gazdagon hozzák az ásványos jelleget, így jutunk el a chardonnay jelentőségéig. Châblis-ban is ő játssza a főszerepet, és nemzetközi mércével szerintem Móron is így van ez. Az általam kóstolt három tétel közül legalábbis (chardonnay, zenit, királyleányka) a chardonnay mutatta fel a legmarkánsabban a síkossághoz hasonló érzetet nyújtó meszes jelleget. Lássuk részletesen a Geszler Chardonnay 2016-ot.

Világos szalmaszín bor, de annyi zöld reflexszel, hogy már-már világoszöldnek is mondhatnám. Kövér templomablakok árulkodnak a gazdag beltartalomról. Illata visszafogott, egységes, fejlődése elején lévő, nagyon primer jellegű, köszönhetően a reduktív technológiának. Ebben is annyira hasonlít Mór és Châblis, hogy az erőteljes hordóhasználat (főként a barrik) nem jellemző. Meghagyják a szőlőnek az érvényesülés lehetőségét, így ki tud domborodni a fajta elsődleges karaktere. Már két éves, de lendülete töretlen, köszönhetően a remek és ízletes savaknak.  A chardonnay szőlőmust, szőlővirág ízjegyei mellett a lime, némi fű, hűvös érzetű vadvirágok kavarognak minden kortyban. Elsőrangú a fajta karakteréből adódó vajasság, gyönyörűen keretezi a hűvös klímára oly jellemző gyümölcsös-herbális ízjegyeket. Utóízében érintésnyi füstösség (ez megint Châblis-párhuzam!) és a már említett markáns mészköves ásványosság dominálnak. Összképe remek harmóniát mutat, koncentráltsága olyan, hogy jólesik szétcsapatni egy kisebb eresztés szikvízzel, hogy fellazuljon a szerkezete, így még élvezetesebben kutathatóak a bor aromái.

Előfordult, hogy 1/5 arányban a zenittel kevertem (saját garázs-küvém a borivói szabadság és kíváncsiság példája!). Ilyenkor a zenit virágos-muskotályos jegyei úgy feldobták a chardonnayt, hogy a Sziget-fehért megszégyenítően uniszex bulibor lett belőle. Egy pöttynyi kesernyésség is hozzátesz a frissességéhez és a füstösséggel párosulva kifejezetten előnyössé teszi valamilyen fehér húsú grillhez, könnyű nyári ételhez.

A bort Riedel Sommelier Montrachet pohárból kóstoltam, ami gyönyörűen kiemelte a chardonnay vajasságát. Ugyanakkor egyenes falú, apró talpas pohárból (Hamvas után szabadon) a meszesség domborodott ki. Akárhogy is nézzük, kiválóan összerakott bor, annyiféle arca van, és mindez mégis egységes.

Az alapkérdésre visszatérve, terroir, vagy borvidék? Mi van, ha az a válasz: egy borvidéknyi terroir.

 

 

Újdonságok

Szöllősi Pincészet, Neszmély - Rozé 2015

Az én nagyapám az a típusú régi vágású úriember volt, aki mindennap, még 94 évesen is nyakkendőt kötött, még az otthon tartózkodáshoz is, és az volt számára a rend, ha a vasárnapi ebédet délben, fehér abrosszal terítve tálalja fel a nagyanyám. Szöllősi rozéjáról a nagyapám jutott eszembe, mert...
Teljes cikk

Kékfrankos Április tanulságai II. - Mi lett veled, 2013-as évjárat?

Pótolnom kell néhány elmaradásomat. Jaj, de még milyen sokat kellene! Hiszen a Tokaji Március legjobbjaival is adós vagyok még ("iMÁDlak", "Édesem" - a Mádi Borház Manufaktúrától, aztán Tállya Wines késői szüret), de rögtön a nyakamon volt a kékfrankos rendezvény is. Most talán megpróbálom...
Teljes cikk

Nyakas Sauvignon Blanc 2015

Ma van a nemzetközi sauvignon blanc nap, ld. előző cikkemet Május 6. a Sauvignon Blanc napja lesz (International Sauvignon Blanc Day), ezért mindenképpen sauvignon blanc-t akartam kóstolni. Nyakas borban még soha nem csalódtam, ezért tőlük választottam. Ez is mintapéldány.Szalmaszín, zöldes...
Teljes cikk

Basilicus – Egyszervolt furmint birtokbor 2012

Az utóbbi időben a Kékfrankos Április miatt annyi vörösbort kóstoltam, hogy szinte lila maradt tőle a fogsorom. Úgy érzem, ideje visszatérnem a fehérek világába, annál is inkább, mivel a Tokaji Márciuson megismert borok közül sokat még be sem sikerült mutatnom. Éppen a "száraz furmint" programomat...
Teljes cikk

Köpcös Tímea Siller 2015

Siller wine is, without any doubt, very particularly Hungarian, and thus, lesser known wine style. Even within the country. It is red wine, and yet it's not; it isn't a rosé -  still it's light and fruity, light in tannins and should be enjoyed young. There have been a lot of efforts lately,...
Teljes cikk

Köpcös Pince - Kékfrankos 2012

Elismerem, hogy nem mindenki csinálná meg azt, amit én megtettem ezzel a borral. Harmadik napja dekantálom, és - munkaidőn kívül - folyamatosan kóstolgatom. De ez valami egészen különleges, amit itt tapasztaltam. És nem először: 2008 óta rajongója vagyok a Köpcös boroknak. Deep Purple - vagyishogy...
Teljes cikk

Kékfrankos Április - a kékfrankos 1000 arca

Nagy örömmel számolok be arról, hogy szombaton részt vettem a Kékfrankos Április rendezvényen a Corinthia szállóban - kiállítóként. Igaz, hogy idegen tollakkal ékeskedtem, hiszen nem a saját boromat mutattam be, azonban büszkeség számomra, hogy - szerintem - a Kunsági borvidék legjobb...
Teljes cikk

Lajvér Rosé Cuvée 2015

Egy kellemes esti beszélgetőbort akartam venni. Járt utat járatlanért el nem hagytam: Lajvér bort már kóstoltam, írtam is róla, így a fehér házasítás helyett - amelynek 2014-es évjáratát megdícsértem itt Lajvér Cuvée Blanc 2014, 2015-öset a VinCE-n kóstoltam és a "megszokott" sikert aratta...
Teljes cikk

Szivek Pincészet, Neszmélyi borvidék

Budapesttől csak 39 kilométer Kesztölc, ami már a neszmélyi borvidék része. Etyek meg ráadásul még egy kilométerrel messzebb is van. Mégis Etyekre jár piknikezni a fél város, Kesztölcre pedig nem, és ez nem azért van, mert a borok ne volnának jók. Tulajdonképpen a neszmélyi és az etyeki borvidék a...
Teljes cikk

Gere Kopar 2011

Ki nem állhatom azt, amikor egy borszakíró vagy blogger valamely bevett, nagy márkát leszól, hosszasan és részletesen elemzi és bizonyítja, hogy mennyivel gyengébb, mint az X, Y vagy Z évjárat. Olybá tűnik, mintha ezáltal igyekezne bizonyítani, hogy ő mennyire rátermett és ügyes, mennyire hozzáértő...
Teljes cikk

Blog

Vörösbor és sajt párosítás - egy mítosz vége

Kedves Olvasó, biztosan vett már részt olyan kóstoláson, ahol borokat és sajtokat párosítottak, ha más nem, saját kezdeményezésre, a saját konyhájában, kíváncsiságból. Elterjedt nézet, hogy a sajtokhoz - különösen a keménysajtokhoz - vörösbort kell inni, mert - ööö, miért is? Erről szól a...
Teljes cikk

Egy jó forralt bor

Megjött a hideg. Ilyenkor, például szánkózás után, jól esik egy forralt borral megmelegíteni hideg orrunkat.Készítettem egy prototípust, és szívesen ajánlom, mert jó lett, nagyon.Abban talán egyetértünk, hogy a forralt borhoz nem a legmagasabb minőségű bort szokás venni. Persze nem is a...
Teljes cikk

Mit igyunk Karácsonykor? (6. rész - sültek)

Karácsonyelső és másnapja. Hagyományosan a vendégjárás, a rokonok fogadásának ideje. Ilyenkor szoktak előkerülni a sültek, talán amerikai mintára egyre inkább a pulyka, de hallottam olyat is, aki pecsenyekacsát süt ilyenkor. Remek lehet, persze csak egyik a több fogás közül (a töltött káposzta...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (5. rész - a desszert)

Mi magyarok a desszertborban igazán nagyok vagyunk. Van néhány vidék, ahol a nemesrothadás hasonló mértékben, rendszerességgel és minőségben jelentkezik, de kétségtelenül Tokaj legalább annyira ismert a világban, mint Sauternes és Barsac Bordeaux vidékén, csak talán mivel magyar, még mindig nem...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (4. rész - a töltött káposzta)

Az elmaradhatatlan. Persze hagyományosan ez már első napi étel, hiszen Szenteste még böjt van.A töltött káposzta ismét csak rengeteg féle lehet, akár a többi, amiről eddig írtam. Ki savanyított káposztból csinálja, ki édes káposztából, ki vegyesen, aztán van, aki kelkáposztába csavarja a...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (3. rész - borleves)

Sokak asztalán szerepel a borleves, és az valóban nagyon finom. Hagyomány.A borleves fő szabályának azt tartom, hogy NEM ugyanazt a bort adjuk mellé, mint amiből készült.Hogy miért? A borleves alapborát fűszerekkel, cukorral ízesítjük, így sokkal édesebb lesz. Az alapbor pedig ezután savanyúnak...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (2. rész - halászlé)

Semmi kétség, ezzel nagy fába vágtam a fejszémet. Ugyanis ahány ház, annyi halászlé.Magyarországon pedig statisztikai adatok szerint 4.105.708 háztartás volt (2011-es adat). Sajnos, ennyi cikket nem tudok írni...Azután ott van az a további bökkenő, hogy a halászlé sokféleképpen készülhet. Lehet...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (1. rész - rántott ponty)

Cikksorozatot szeretnék indítani, így Karácsony előtt, megkönnyítendő a magyar ember által legkedveltebb karácsonyi ételek mellé megfelelő borok választását. Remélem, tudok vele ötletet adni és segíteni, sőt, remélem, hogy sikerül végigvinnem a cikksorozatot, mert jó pár "klasszikus" karácsonyi...
Teljes cikk

Új módszer a borhamisítás felismerésére

Mi is a borhamisítás? Ez a szó több, nagyon eltérő fogalmat takar, és ezzel most szembesültem, amikor a felismerését megkönnyítő legfrissebb tudományos eredményről és az ehhez kapcsolódó új honlapról akartam beszámolni.A borhamisítás fogalmára sorrendben a következőket találtam a magyar...
Teljes cikk

Hogyan kóstolok?

Fontosnak tartom, hogy tájékoztassam a Tisztelt Olvasót arról, hogy a "Borleírások" szekcióban szereplő cikkek milyen kóstolási folyamat eredményeként íródtak, mert végül is nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy megbízhat-e a leírások pontosságában, vagy sem. Én magam nagyon helyeslem, hogy a...
Teljes cikk