Bock Villányi Chardonnay 2014

Utoljára közel húsz éve ittam Bock Józseftől fehérbort. Akkor az egy 1996-os évjáratú Siklósi Chardonnay volt, és nagyon, nagyon meggyőző. Ott volt a vajasság, tökéletes technológiai tisztaság, a gyönyörű alma aromák, és a szépen integrált füstös barriquehordó. Persze akkor még csak tanulgattuk, mit jelent a barrique szó, meg a chardonnay is viszonylag új szőlőfajta volt, de már rögtön hallottunk az 'ABC' divatról is, amit Frank Prial indított el: "anything but chardonnay", később Oz Clarke még jobban szapulta a fehér burgundit, és ezt az egészet akkor még nem értettük. Ma már talán jobban értjük, ezért fordultak olyan sokan inkább az olaszrizling felé, meg a furmint felé. Pedig ezek is "nemzetközi" fajták, hiszen olaszrizlinget még Ausztráliában is termesztenek (welschriesling, mint Ausztriában), a furmint meg itt a szomszédban, Szlovéniában sipon néven fut. De a chardonnay-val nem is az a baj, hogy nemzetközi, illetve az a helyzet, hogy egyáltalán nincs vele semmi baj, ha betartunk két szempontot: 1) ne ültessék özönszerűen mindenhová ezt a fajtát, 2) ne akarjunk a francia chardonnay-kkal versenyezni, ne olyan legyen a borstílus. Bock József ezt a két szempontot maximálisan figyelembe veszi, és ez a bor így pont jó is.

Világos aranyszín. Visszafogott illatában először kellemes starking alma aromák, aztán, kicsit melegebben golden. Végig megőrzi fensőbbséges, kicsit hűvös, a chardonnay-ra jellemzően némiképpen füstös illatát. Elegáns.

Teste csak közepes, de intenzitása és savai közepesnél nagyobbak. Ízében tökéletesen leképezi az almás illatot, de társul hozzá egy szép, tiszta, érett szőlőíz, és ez a legkiemelkedőbb. Csodásan üdítő, tartalmas bor, jó ízlelgetni. Utóízében egy pici kesernye fedezehető fel, amit azonban szépen keretbe foglal a vajasság, krémesség, így egyben az egész csodaszép. Ez a bor nem látott fahordót, színtiszta reduktív bor, de nem is hiányzik belőle a fa. Odáig azonban nem mennék, hogy azt mondjam: tükrözi a terroirt. Az évjáratot inkább. A 2014-nek, ennek a nehéz évjáratnak egy jellegzetes, kicsit kesernyés-savanykás jellegét azért felidézi, ami ugyanúgy benne volt az Aligváromban (ld. a szeptemberi cikkek között), meg Thummerer Egri Csillagában (ld. az októberi cikkek között). Igaz, hogy tényleg csak egy hangyányit. Így aztán ez mit sem von le az értékeiből. Rizses ételekhez, szárnyashoz kiválónak gondolom.

Ez a bor szememben egy újabb érv, hogy miért ne csak a vörösekre koncentráljunk Villányból. (Aki olvasta korábbi cikkeimet, már tudja, hogy a fehér borok közelebb állnak személyes ízlésemhez.)


Újdonságok

Mádi Borház Manufaktúra - m15 (Sárgamuskotály 2015)

Van egy nagyon jó hely Budafokon, amit eleddig nem ismertem. Úgy hívják, hogy Magdolna Borklub. Picurka, macskaköves utcában, picurka, zöld udvar, hangulatos, ódon házzal és barátságos, nagy bejárattal. Egyszerre elegáns és családias. Hívogató kovácsoltvas kapu, árnyas lugas, az épületben pedig...
Teljes cikk

Bárdos Rosé 2015 (kékfrankos - pinot noir- merlot)

Röviden írok ugyan, de dícsérőleg. Egyúttal megdicsérem az Országos Miklós-napi Borversenyt és annak zsűrijét is. Úgy veszem észre, éppen azoknak osztották az aranyat, akik megérdemelték. Köztük a 2015-ös Bárdos kékfrankos - pinot noir- merlot rozé. Bárdosék már évek óta zsinórban hozzák...
Teljes cikk

Breitenbach Tokaj 2013 Dry (Furmint)

Százhalombattán a 'Matrica' múzeumban egy őskori település rekonstrukciója látható. Az egyik házban az ősi szövési módok, a bronzkorban használt ruházat anyagainak mintázatai, természetes festékkel történt fonalfestések eredményei láthatóak. Bóklászik az ember szórakozottan, olvasgatja a...
Teljes cikk

A Borbecsüs Nagy Rosé Tesztje

Nem vagyok nagy kapacitású ivó, és anyagilag sem vagyok képes olyan merítést felhozni, mint mondjuk a VinCE magazin, de ha nyár van, akkor rosé rajongásban élek, és megosztom a kedves Olvasóval a kánikulai időszakban mostanáig felhalmozott tapasztalataimat.Íme a versenyzők:Kezdjük a szokásos...
Teljes cikk

Koch Borászat (VinArt) - Csanád cuvée 2012

Két okom is akadt, amiért mindenképpen meg akartam kóstolni a Csanád küvét. Egyik, hogy a Koch Borászat volt 2014-ben az év pincészete, és úgy gondoltam, a zászlósbor (mármint a VinArt zászlósbora, de hiszen a bor "felelőse" ugyanaz) lesz az, ami legjobban interpretálja, miért ítélték...
Teljes cikk

Muskotály párbaj Villányból

Két ottonel muskotály fordult meg alig pár nap távolságban egymástól a poharamban. Mindkettő Villányból. 2015-ösek. Ruppert "a nyúl" ottonel muskotály és Bock szintén ottonel. Mindkettő pontosan 12% alkoholtartalommal erjesztve. Mindkettő világos szalmaszín, intenzív, illatos... Észrevettem már pár...
Teljes cikk

Egri Bikavér ünnep 2016 és a Kovács Nimród Winery

Tényleg volt körhinta, voltak veterán autók és traktorok (még a kislányaim is mérsékelt érdeklődést mutattak ezek iránt, különösen a babakék Ikarus mozgatta meg a fantáziájukat), volt latin zene is, de messzi eldugva a sátraktól, azután voltak érdekes, betonvasból készült díszletek...
Teljes cikk

Meleg klíma, hűvös klíma - Taschner kékfrankosok

Elkényeztetett minket a Taschner Borház a Kékfrankos Április kóstolón. Legalábbis, aki érdekességekre és különleges élményre vágyott, azokat biztosan, mert olyan élményben lehetett részünk a standján, amilyenben sehol máshol. Sopronban kezdődött minden - legalábbis számomra - és "minden" alatt a...
Teljes cikk

Bor és fraktál - Tállya Wines, késői szüret 2014

Nagyon szerény a Tállya Wines, túl szerény. A bor fényképén túl egy szó nem sok, annyi sem szerepel leírásként a honlapon a kései szüret mellett. A háromszoros magyar sommelier bajnok csak a száraz furmintot dícsérte volna meg? Biztosan ezt is, pedig...Vagy talán úgy vannak vele, hogy a bor magáért...
Teljes cikk

Planina Borház, Mohács - Három kékfrankos

Jó megismerkedni egy ilyen tiszta, egyenes beszédű és nyílt karakterű emberrel, mint amilyen Horváth Zoltán. Jó megkóstolni olyan borokat, amelyeket ő készített, és ugyanez a meggyőző őszinteség árad belőlük. Kékfrankosok, bár a mohácsi szőlőhegyen a "hazai" egyértelműen nem ez, hanem a kadarka,...
Teljes cikk

Blog

Vörösbor és sajt párosítás - egy mítosz vége

Kedves Olvasó, biztosan vett már részt olyan kóstoláson, ahol borokat és sajtokat párosítottak, ha más nem, saját kezdeményezésre, a saját konyhájában, kíváncsiságból. Elterjedt nézet, hogy a sajtokhoz - különösen a keménysajtokhoz - vörösbort kell inni, mert - ööö, miért is? Erről szól a...
Teljes cikk

Egy jó forralt bor

Megjött a hideg. Ilyenkor, például szánkózás után, jól esik egy forralt borral megmelegíteni hideg orrunkat.Készítettem egy prototípust, és szívesen ajánlom, mert jó lett, nagyon.Abban talán egyetértünk, hogy a forralt borhoz nem a legmagasabb minőségű bort szokás venni. Persze nem is a...
Teljes cikk

Mit igyunk Karácsonykor? (6. rész - sültek)

Karácsonyelső és másnapja. Hagyományosan a vendégjárás, a rokonok fogadásának ideje. Ilyenkor szoktak előkerülni a sültek, talán amerikai mintára egyre inkább a pulyka, de hallottam olyat is, aki pecsenyekacsát süt ilyenkor. Remek lehet, persze csak egyik a több fogás közül (a töltött káposzta...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (5. rész - a desszert)

Mi magyarok a desszertborban igazán nagyok vagyunk. Van néhány vidék, ahol a nemesrothadás hasonló mértékben, rendszerességgel és minőségben jelentkezik, de kétségtelenül Tokaj legalább annyira ismert a világban, mint Sauternes és Barsac Bordeaux vidékén, csak talán mivel magyar, még mindig nem...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (4. rész - a töltött káposzta)

Az elmaradhatatlan. Persze hagyományosan ez már első napi étel, hiszen Szenteste még böjt van.A töltött káposzta ismét csak rengeteg féle lehet, akár a többi, amiről eddig írtam. Ki savanyított káposztból csinálja, ki édes káposztából, ki vegyesen, aztán van, aki kelkáposztába csavarja a...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (3. rész - borleves)

Sokak asztalán szerepel a borleves, és az valóban nagyon finom. Hagyomány.A borleves fő szabályának azt tartom, hogy NEM ugyanazt a bort adjuk mellé, mint amiből készült.Hogy miért? A borleves alapborát fűszerekkel, cukorral ízesítjük, így sokkal édesebb lesz. Az alapbor pedig ezután savanyúnak...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (2. rész - halászlé)

Semmi kétség, ezzel nagy fába vágtam a fejszémet. Ugyanis ahány ház, annyi halászlé.Magyarországon pedig statisztikai adatok szerint 4.105.708 háztartás volt (2011-es adat). Sajnos, ennyi cikket nem tudok írni...Azután ott van az a további bökkenő, hogy a halászlé sokféleképpen készülhet. Lehet...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (1. rész - rántott ponty)

Cikksorozatot szeretnék indítani, így Karácsony előtt, megkönnyítendő a magyar ember által legkedveltebb karácsonyi ételek mellé megfelelő borok választását. Remélem, tudok vele ötletet adni és segíteni, sőt, remélem, hogy sikerül végigvinnem a cikksorozatot, mert jó pár "klasszikus" karácsonyi...
Teljes cikk

Új módszer a borhamisítás felismerésére

Mi is a borhamisítás? Ez a szó több, nagyon eltérő fogalmat takar, és ezzel most szembesültem, amikor a felismerését megkönnyítő legfrissebb tudományos eredményről és az ehhez kapcsolódó új honlapról akartam beszámolni.A borhamisítás fogalmára sorrendben a következőket találtam a magyar...
Teljes cikk

Hogyan kóstolok?

Fontosnak tartom, hogy tájékoztassam a Tisztelt Olvasót arról, hogy a "Borleírások" szekcióban szereplő cikkek milyen kóstolási folyamat eredményeként íródtak, mert végül is nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy megbízhat-e a leírások pontosságában, vagy sem. Én magam nagyon helyeslem, hogy a...
Teljes cikk