Béres Tokaji Szamorodni (édes) 2013

Úgy alakult, hogy Karácsonykor megkóstoltam a Béres Tokaji Szamorodniját. Nagyapám szokta volt mondogatni a Karácsonyi ebédek után, hogy napi egy pohárka tokaji karbantartja az egészséget. Emlékszem, épp csak túl voltam a halászlé megrázó élményén (akkor még megrázónak számított, különösen, mert előtte pár órával még láttuk az inkriminált pontyot úszkálni a fürdőkádban) azután jöttek a töltöttkáposzták és egyebek, végül a várva várt bejgli és mellé az a pohárka tokaji, amihez nagyapám a szokásos intelmet fűzte. Nem mintha ő maga megitta volna minden nap a kis pohárka tokajit, nem mintha nekem az akkor ízlett volna.

Ma viszont pontosan ilyennek képzelem azt a tokajit, amelyikből naponta egy pohárkával meg kell inni. Olyannyira, hogy másfél hónapja nem múlhat el nap anélkül a kis pohárka Béres szamorodni nélkül. Valósággal beleszerettem ebbe a borba! Valahogy minden olyan szépen rendben van körülötte. Szenzációs a színe, hozzá az izgalmas formájú cimke, a palack tartalma is csupa élet és lendület, az ár-érték arányról egyszerűen nem is beszélve (1800 ft-ért messze az átlagos édes szamorodnik árszintje alatt). Igen, azt érzem ebben a borban, hogy nagyapám pont az ilyenről beszélt. Szívesen vinném neki nap mind nap, ha még lehetne!

Annyit előre kell bocsátani, hogy jobb hűvösen inni. 8°C fokon érzem a legkedvezőbbnek. Sötét citromsárga szín, aranyos csillogással. Rendhagyó módon rögtön a maradékcukorra térek rá. Az adatlap szerint 92,8 g: egy négyputtonyos aszúnak felel meg. De milyen minőség! A tiszta szőlőcukor érdesen reszel ehhez képest. Úgy simogat, mint egy perzsa macsaka szőre, lágy és végtelenül finom, mézszerű, sok, és valahogy mégis játékosan diszkrét. Lehet egy cukortartalom elegáns? Lehet! Csücsörítősen, csettintősen, folyósan édes, tökéletes harmóniában az ellenpontot adó 6,8 g savval. Ettek már akácvirágot? Na pont olyan konzisztenciájú a cukor, mint az akácvirágból kiszürcsölgethető nektár.

Aztán itt van az aromatikája. Fő vonulatában kajszi, kajszilekvár és mandarin. De emellett ezer más. Kumkvat (héj), piros pomeló, kandírozott narancshéj, datolya, pemetefű, fahéj, csipet szerecsendió és sok érett, apró szemű, lédús mandarin. Nagyon zamatgazdag bor. Illatát nem írom le külön, tessék megtalálni benne ugyanezeket. Én apró pohárból iszom a tokajit, így az illat külön nem jött elő, de nem hinném, hogy eltér a szájban tapasztaltaktól. Lecsengésében érezhető érintésnyi kesernyéssége olyan, mint az ízben felfedezhető citrusok héja. Éppen ennyi kell, hogy kordában tartsa az édes ízeket. Említsem-e még a mazsolát, a fügét, egy hangyányi tejcsokoládét, néha fel-felvillanó cikóriakávét? - mindezek a rágcsálás (merthogy meg kell rágni az ilyen bort) során és a lecsengésben kerülnek elő, és újra meg újra elkápráztatnak.

Szóval gazdag, de emellett nem nehézkes. Annyira fiatal - így négy évesen - hogy palackos érlelés jegyeit egyáltalán nem mutatja még. Nyilván reduktív alapbor volt, de kapott egy kis hordózást is, érezni a diszkréten vaníliás háttér-aromáiból. Szerencsére jól eltaláltan csak egy kevéske, ami hozzáad az összképhez, nem ül rá. Közepesnél hosszabb lecsengés, jellegzetes tokaji ásványossággal, csipetnyi sósság alakjában. Szájban olyan dinamikus, mint a Csillagok Háborúja Padméja, hosszú loknis fürtökkel egyszer elbűvöl, másszor meg vakmerően lövöldöz dinoszaurusz-forma szörnyetegek hátán ülve.

Mindezeket összevéve, kimondhatom, hogy szenzációs ár-érték arányban van ez a bor. Akár dupláját is lehetne kérni érte. Készletezzünk, amíg ennyibe kerül! (És amíg van.) Legalább 5 évre előre lehet kalkulálni vele, szépen fog fejlődni.

Újdonságok

Belward Pincészet - Olaszrizling (2015 és 2013)

Közismert, hogy az egyetemista léthez mennyire hozzá tartozik a borivás. Hazánkban nagy szerencse, hogy minden fő egyetemi városunk el van látva legalább egy tisztességes borvidékkel. Győr: pannonhalmi, Budapest: etyeki és neszmélyi, Eger: egri, Miskolc: egri és a tokaji, Debrecen az utóbbihoz elég...
Teljes cikk

Maul pincészet (Villány) - Taurus 2013

A Bordói Nagykóstolón ismerkedtem meg ezzel a borral, és Maul Zsolttal is. Két kellemes találkozás...2013-as bor, (és bár a bordói kóstoló után továbbra is érvényes, amit itt írtam: Kékfrankos Április tanulságai II. - Mi lett veled, 2013-as évjárat? ), ennek a Taurusnak kiváló tartása van,...
Teljes cikk

Vylyan Bogyólé 2016

Az idei Bogyólé.Leszögezem, hogy véleményem szerint a Bogyólé fogalommá vált a magyar primőrbor piacon. Sokéves tapasztalatom szerint a legközelebb tudott kerülni a valódi Beaujolais Nouveau/Primeur ízvilágához, mégis a fajtaválasztás miatt mindvégig nagyon magyar maradt. Szememben olyanokat...
Teljes cikk

Büttner Pincészet - Vulcanus 2015

Vadonat új pincészet, első évjáratos borok. Mégis nagyon tudatos, kiforrott megjelenéssel hívta fel magára a figyelmemet. Már önmagában az megragadott, hogy az Olaszrizling Nagykóstolón valami mást kóstolhatok, valami ritkát és érdekeset. Igazán szemrevaló hölgy kínálta a bort, de...
Teljes cikk

dr. Gál Lajos - Kántor-tag 2012

Úgy illik, hogy azzal a borral kezdjem a beszámolók sorát az olaszrizling kóstoló után, amelyik lehengerlően és toronymagasan a legkiemelkedőbb volt a bemutatott sok száz közül, de legalább is az általam kóstolt 25 közül biztosan. Ez Gál Lajos egerszóláti Kántor-tag olaszrizlingje. Már a Szó-Lá-Ti...
Teljes cikk

Olaszrizling Október: sok dícséret, kis dohogás

Most szombaton "történt" az Olaszrizling Október nagykóstoló a Corinthiában. Nagy szabású rendezvény volt, nem tudom, a szervezők számítottak-e ekkora látogatottságra. Amikor 20:05-kor beléptem a nagyterembe, gyakorlatilag moccanni sem lehetett. A standok előtt tömegek álltak, az érdeklődők...
Teljes cikk

L. Simon - Nagykócsag 2015

Már kétszer vettem azóta, hogy először kóstoltam. Nagyon tetszik ez a bor.A lényeg a "bâttonage" szón van, a bor ezen túl még azért különleges, mert nem a chardonnay, hanem a sauvignon blanc szőlőfajtával követték el a műveletet. De mit is?Van itt egy jó kis video arról, hogyan történik a...
Teljes cikk

Mádi Borház Manufaktúra - f14

Nem kell különösebb magyarázat, olyan előzmények után, mint a 2015-ös iMÁDlak és az m15, ezt a tételt is nagy várakozásokkal kóstoltam a Mádi Borház Manufaktúrától. Még akkor is, ha a 2014-es évjárat - tudjuk - nagyon, de igazán nehéz év volt. Biztos voltam benne, hogy a megalkuvás-mentesség, ami a...
Teljes cikk

Taschner Kékfrankos "Classic" 2015

Csodás élményben részesített a Taschner Borház. Részben szubjektív, de nagyon sok tekintetben objektív módon csodás, így közzéteszem.Hipermarketben, alsó polcon (!) találtam rá az ismerős rombusz formájú kék címkés borra. Sajnálkoztam. Mit keres a Taschner név az alsó polcon??! Utolsó...
Teljes cikk

Mádi Borház - iMÁDlak 2015

Történelmi időket élünk sok tekintetben. Történelmi változás szerintem a borkészítés terén is folyamatban van, ennek Tokaj kiemelkedő szereplője. Lassan, de biztosan settenkedett be a köztudatba - és talán már a közízlésbe is - a tokaji száraz furmint, mint új kategória léte és igénye. Mostanra azt...
Teljes cikk

Blog

Vörösbor és sajt párosítás - egy mítosz vége

Kedves Olvasó, biztosan vett már részt olyan kóstoláson, ahol borokat és sajtokat párosítottak, ha más nem, saját kezdeményezésre, a saját konyhájában, kíváncsiságból. Elterjedt nézet, hogy a sajtokhoz - különösen a keménysajtokhoz - vörösbort kell inni, mert - ööö, miért is? Erről szól a...
Teljes cikk

Egy jó forralt bor

Megjött a hideg. Ilyenkor, például szánkózás után, jól esik egy forralt borral megmelegíteni hideg orrunkat.Készítettem egy prototípust, és szívesen ajánlom, mert jó lett, nagyon.Abban talán egyetértünk, hogy a forralt borhoz nem a legmagasabb minőségű bort szokás venni. Persze nem is a...
Teljes cikk

Mit igyunk Karácsonykor? (6. rész - sültek)

Karácsonyelső és másnapja. Hagyományosan a vendégjárás, a rokonok fogadásának ideje. Ilyenkor szoktak előkerülni a sültek, talán amerikai mintára egyre inkább a pulyka, de hallottam olyat is, aki pecsenyekacsát süt ilyenkor. Remek lehet, persze csak egyik a több fogás közül (a töltött káposzta...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (5. rész - a desszert)

Mi magyarok a desszertborban igazán nagyok vagyunk. Van néhány vidék, ahol a nemesrothadás hasonló mértékben, rendszerességgel és minőségben jelentkezik, de kétségtelenül Tokaj legalább annyira ismert a világban, mint Sauternes és Barsac Bordeaux vidékén, csak talán mivel magyar, még mindig nem...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (4. rész - a töltött káposzta)

Az elmaradhatatlan. Persze hagyományosan ez már első napi étel, hiszen Szenteste még böjt van.A töltött káposzta ismét csak rengeteg féle lehet, akár a többi, amiről eddig írtam. Ki savanyított káposztból csinálja, ki édes káposztából, ki vegyesen, aztán van, aki kelkáposztába csavarja a...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (3. rész - borleves)

Sokak asztalán szerepel a borleves, és az valóban nagyon finom. Hagyomány.A borleves fő szabályának azt tartom, hogy NEM ugyanazt a bort adjuk mellé, mint amiből készült.Hogy miért? A borleves alapborát fűszerekkel, cukorral ízesítjük, így sokkal édesebb lesz. Az alapbor pedig ezután savanyúnak...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (2. rész - halászlé)

Semmi kétség, ezzel nagy fába vágtam a fejszémet. Ugyanis ahány ház, annyi halászlé.Magyarországon pedig statisztikai adatok szerint 4.105.708 háztartás volt (2011-es adat). Sajnos, ennyi cikket nem tudok írni...Azután ott van az a további bökkenő, hogy a halászlé sokféleképpen készülhet. Lehet...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (1. rész - rántott ponty)

Cikksorozatot szeretnék indítani, így Karácsony előtt, megkönnyítendő a magyar ember által legkedveltebb karácsonyi ételek mellé megfelelő borok választását. Remélem, tudok vele ötletet adni és segíteni, sőt, remélem, hogy sikerül végigvinnem a cikksorozatot, mert jó pár "klasszikus" karácsonyi...
Teljes cikk

Új módszer a borhamisítás felismerésére

Mi is a borhamisítás? Ez a szó több, nagyon eltérő fogalmat takar, és ezzel most szembesültem, amikor a felismerését megkönnyítő legfrissebb tudományos eredményről és az ehhez kapcsolódó új honlapról akartam beszámolni.A borhamisítás fogalmára sorrendben a következőket találtam a magyar...
Teljes cikk

Hogyan kóstolok?

Fontosnak tartom, hogy tájékoztassam a Tisztelt Olvasót arról, hogy a "Borleírások" szekcióban szereplő cikkek milyen kóstolási folyamat eredményeként íródtak, mert végül is nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy megbízhat-e a leírások pontosságában, vagy sem. Én magam nagyon helyeslem, hogy a...
Teljes cikk