Beaujolais pezsgő

Hamarosan itt a Beaujolais Nouveau ideje (november harmadik csütörtöke, idén november 19.), amit mindenképpen kóstolni fogok - és persze írok is majd róla - addig is azonban hadd beszéljünk még egy meglepő hírről, amit a borvidékről hallani lehetett:

-- Beaujolais a pezsgő felé nyit. --

Ezt jelentette be Jean Bourjade, a borvidék "hegyközségi" elnöke az idén. Persze nem úgy pezsgő, mint a chapmagne, a crémant, vagy akár a cava és prosecco. Épp tegnap írtam a Lambrusco, meg a vörös pezsgő közötti különbségről (ld. borbecsus.hu => borleírások => Törley Charmant Rouge), ami a technológia és a borélmény között egyaránt különbséget jelent. Beaujolais a könnyebb kategóriát célozza meg: alacsony alkoholtartalom, részleges kierjesztés, gyümölcsös, buborékos, vidám és főleg: édes tankpezsgőben kíván utazni. Azazhogy tulajdonképpen nem is a jövő időről beszélünk, hanem a jelenről, csak éppen ma még "Vin de France" eredetmegjelöléssel kerül forgalomba az a kb. éves szinten 6-800.000 palack, amit a bejelentés szerint saját eredetmegjelölést kap majd, az adminisztráció átfutási idejétől függően előreláthatóan öt év múlva. Ezzel egyidejűleg pedig a mennyiséget is jócskán, több millió palackra kívánják emelni. Jó, tehát mégis nagyon jövő időben beszélünk. Lássuk, miből maradtunk ki eddig?

A gamay szőlőfajta kékszőlő, valamikor Burgundia fő fajtája volt. Aztán jött egy merész ember, Merész Fülöp herceg (1342-1404), aki a mindig bőven termő, és elég igénytelen gamayt úgy találta, hogy "vil et déloyal plant", vagyis gonosz és hűtlen növény, ezért egy rendeletével Macon településig kivágatta. Így maradt meg végül Beaujolais, vagyis Burgundia déli része számára, és vette át teljesen a helyét Burgundiában az amúgy már jelenlévő pinot noir. Miért volt gonosz és hűtlen ez a fajta? Azért, mert a pinot noir "konkurrense" volt, jóval nagyobb termésátlagokkal, nyilvánvalóan silányabb minőséggel. És mivel már akkoriban is sokszor győzött a mennyiség igénye a minőség felett, egyre inkább ezt telepítették a pinot noir helyett a gazdák.

Visszatérve a borunkra, ebből a kék szőlőből állítanak elő fehér alapbort, ami egyébként a pezsgők világában mindennapos. A gamay alap ízvilága a málna, hogy ebből a héjon áztatás és erjesztés nélkül mit tart meg, azt sajnos nem tudom. (A jelenlegi termelés teljes egészében a hazai piacon fogy el, még a tekintélyes angol beszerzőknél sem akadtam Beaujolais pezsgő kóstolójegyzetre.) Minden bizonnyal valami olyasmit kell elképzelnünk, mint az Asti DOCG. Az északolasz Asti város környéki tankpezsőt szintén csak részben erjesztik ki (igaz, ez muskotályból készül), így gyümölcsös, könnyű, és édes marad, amit aztán a másodlagos erjesztés finom, apró buborékú habzással dúsít fel, és már kész is. Csak palackozás előtt eresztik ki a hűtött acéltartályokból, és megrendelés függvényében palackozzák, vagyis mindig friss, és üde. A német piacon hatalmas népszerűségnek örvend.

Hogy mindezzel mi a cél Beaujolais-ban? Az új termékkel egyrészt egy meglévő piaci rést akarnak kitölteni, a  buliban-igyunk-valami-finomat-de-ne-ártson-meg  gondolkodású fogyasztó igényét kielégíteni, másrészt azonban el akarják terelni a figyelmet a Beaujolais Nouveau-ról, mert van az a szint, amikor a hírnév már árt. Beaujolais-ról automatikusan a nouveau jut mindenkinek az eszébe, és ez már kicsit kellemetlen, hiszen mindenki elfeledkezik az amúgy magas minőséget produkáló 10 faluról (Cru Beaujolais), amelyek érlelhető, komplex vörösborokat állítanak elő.

Egy kicsit hasonlóan a mi Kunsági borvidékünkhöz, ahol néhány termelőnek nagyon sokat kell(ett) tennie azért, hogy változzon az általános (elég rossz) megítélésen. Még egy magyar példa: az egri csillag "kitalálása". Hasonló koncepcióra felfűzve, azt hiszem, elég jó eredményt ért el, már ami a hazai piacot illeti. Gratulálok, Magyarország, ezúttal mi léptünk hamarabb.


(Írta: borbecsüs)


Újdonságok

Kaiken Ultra Cabernet Sauvignon 2018

James Suckling és a marketing, avagy mennyit ér 93 pont? Kaiken és Montes Alpha, nagy nevek. James Suckling nagy név. Bortársaság (aki forgalmazza), nagy név. És akkor a magyar fogyasztó leveszi a pocról és kifizet érte 6850 forintot. A jamessuckling.com-on pedig prémium előfizetéssel...
Teljes cikk

Pannon Tokaj Kincsem furmint 2019

Ahogy a 37-es főútról Tolcsva felé elfordulunk, egy kisebb emelkedő után bontakoznak ki a templomtornyok, aztán a falu házai a völgyben, bal kéz felől a hegyoldalra enyhén felfutóan. Igazán bájos látvány sok fehér ház a szőlők ölelésében. Ahogy beérünk a faluba, a görögkatolikus templom fogad...
Teljes cikk

Kir-Yanni (Naoussa) - Akakies Xinomavro rosé extra dry

Amikor a szokatlant azonnal megszeretjük... Nyáron különösképpen jól esik a szénsavas ital, s a habzóboroknak egyébként is soha nem látott reneszánsza van. Igazi proletár reneszánsz ez (Hankiss Elemér hasonló című könyvére utalva), amióta minden árkategóriában mindenféle stílusban és bármely...
Teljes cikk

Akriotou Microwinery - Savatiano 2021

Azt hiszem, mi magyarok épp annyira borsznobok vagyunk, mint mondjuk a franciák. A szónak abban az értelmében, legalábbis, hogy a legnagyobbra saját borainkat tartjuk. Talán nem olyan nagy bűn ez, hiszen a magyar borok valóban kiválóak és jellegzetesek, érdemes azonban észben tartani, hogy más...
Teljes cikk

Espák 5 puttonyos aszú 2018

Espák Pál pincéje a Hercegkúti Kőporos pincesoron található. Területei Sárospatak fürdő-körzetében találhatók, aszúja főként hárslevelűből készül. Ennek ellenére elég kemény, határozott aszú, de életútja elején, s még sokat fog fejlődni. Csillogó, fiatal aranysárga színű jelentős koncentrációt...
Teljes cikk

Espák - Furmint Supreme 2018

Alcím: a pohár, avagy mennyire vesszük magunkat komolyan. Komolyan. Hallottam olyan hangokat az utóbbi időben, hogy "nem a díványtól lesz kívánatos a menyasszony". Na, de ilyet! Hát kezdjünk elemzésbe, hogy egy menyasszony vonzerejének hány %-át teszi ki a csipkebugyi, hányat a hófehér ruha, és...
Teljes cikk

Geszler Családi Pincészet (Mór) Zenit gyöngyözőbor 2021

A tavaszban az a jó, hogy előbb-utóbb mindig meghozza a bájos virágillatokat a kertekbe, utcákra, terekre. A nők azonnal szoknyát húznak ilyenkor, lehetőleg igen rövidet, mintha csak lubickolni kívánnának a szabadságban, amit a - mainapság groteszkül - szűk nadrágok után a libegő szoknyák...
Teljes cikk

Stobi Winery (Macedonia) - Rkatsiteli 2020

Aki Észak-Macedónián keresztül utazott, bizonyára jól emlékszik a kopár hegyoldalak alatti keskeny völgyek apróbb lankáin, a vágtató Vardar folyó két partján, az aszálytól sárgálló mezők ölelésében fekvő szőlősorokra. Csaknem az egész országot végigkíséri az ültetvények sora, ahol egy talpalattnyi...
Teljes cikk

Fteri Vinum - Moschofilero 2020

Lépjünk túl a xirósz, imiglikosz és retsina háromszögön, amelyben hazai görög éttermeink borkínálata mozog. Görögország sokkal többről szól ennél, csak valahogy kimarad a látószögünkből. Persze, délnyugatra (Olaszország), nyugatra (Franciaország) gyakran nézünk, de dél felé valahogy nemigen....
Teljes cikk

Wine52 Hungary tasting pack

Igazán büszke vagyok, hogy szakmailag irányíthattam az edinburghi székhelyű Wine52 cég számára összeállított Magyarország kóstolócsomag létrejöttét. Mindösszesen 186.000 palack magyar bor került a skót fogyasztók poharába. A csomagban a következő tételek szerepelnek: - Pannon Tokaj száraz furmint...
Teljes cikk

Blog

Vörösbor és sajt párosítás - egy mítosz vége

Kedves Olvasó, biztosan vett már részt olyan kóstoláson, ahol borokat és sajtokat párosítottak, ha más nem, saját kezdeményezésre, a saját konyhájában, kíváncsiságból. Elterjedt nézet, hogy a sajtokhoz - különösen a keménysajtokhoz - vörösbort kell inni, mert - ööö, miért is? Erről szól a...
Teljes cikk

Egy jó forralt bor

Megjött a hideg. Ilyenkor, például szánkózás után, jól esik egy forralt borral megmelegíteni hideg orrunkat.Készítettem egy prototípust, és szívesen ajánlom, mert jó lett, nagyon.Abban talán egyetértünk, hogy a forralt borhoz nem a legmagasabb minőségű bort szokás venni. Persze nem is a...
Teljes cikk

Mit igyunk Karácsonykor? (6. rész - sültek)

Karácsonyelső és másnapja. Hagyományosan a vendégjárás, a rokonok fogadásának ideje. Ilyenkor szoktak előkerülni a sültek, talán amerikai mintára egyre inkább a pulyka, de hallottam olyat is, aki pecsenyekacsát süt ilyenkor. Remek lehet, persze csak egyik a több fogás közül (a töltött káposzta...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (5. rész - a desszert)

Mi magyarok a desszertborban igazán nagyok vagyunk. Van néhány vidék, ahol a nemesrothadás hasonló mértékben, rendszerességgel és minőségben jelentkezik, de kétségtelenül Tokaj legalább annyira ismert a világban, mint Sauternes és Barsac Bordeaux vidékén, csak talán mivel magyar, még mindig nem...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (4. rész - a töltött káposzta)

Az elmaradhatatlan. Persze hagyományosan ez már első napi étel, hiszen Szenteste még böjt van.A töltött káposzta ismét csak rengeteg féle lehet, akár a többi, amiről eddig írtam. Ki savanyított káposztból csinálja, ki édes káposztából, ki vegyesen, aztán van, aki kelkáposztába csavarja a...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (3. rész - borleves)

Sokak asztalán szerepel a borleves, és az valóban nagyon finom. Hagyomány.A borleves fő szabályának azt tartom, hogy NEM ugyanazt a bort adjuk mellé, mint amiből készült.Hogy miért? A borleves alapborát fűszerekkel, cukorral ízesítjük, így sokkal édesebb lesz. Az alapbor pedig ezután savanyúnak...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (2. rész - halászlé)

Semmi kétség, ezzel nagy fába vágtam a fejszémet. Ugyanis ahány ház, annyi halászlé.Magyarországon pedig statisztikai adatok szerint 4.105.708 háztartás volt (2011-es adat). Sajnos, ennyi cikket nem tudok írni...Azután ott van az a további bökkenő, hogy a halászlé sokféleképpen készülhet. Lehet...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (1. rész - rántott ponty)

Cikksorozatot szeretnék indítani, így Karácsony előtt, megkönnyítendő a magyar ember által legkedveltebb karácsonyi ételek mellé megfelelő borok választását. Remélem, tudok vele ötletet adni és segíteni, sőt, remélem, hogy sikerül végigvinnem a cikksorozatot, mert jó pár "klasszikus" karácsonyi...
Teljes cikk

Új módszer a borhamisítás felismerésére

Mi is a borhamisítás? Ez a szó több, nagyon eltérő fogalmat takar, és ezzel most szembesültem, amikor a felismerését megkönnyítő legfrissebb tudományos eredményről és az ehhez kapcsolódó új honlapról akartam beszámolni.A borhamisítás fogalmára sorrendben a következőket találtam a magyar...
Teljes cikk

Hogyan kóstolok?

Fontosnak tartom, hogy tájékoztassam a Tisztelt Olvasót arról, hogy a "Borleírások" szekcióban szereplő cikkek milyen kóstolási folyamat eredményeként íródtak, mert végül is nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy megbízhat-e a leírások pontosságában, vagy sem. Én magam nagyon helyeslem, hogy a...
Teljes cikk