Árpád-hegyi pince - Szamorodni 2013 (édes)

Megemlékeztem már az Árpád-hegy pincéről röviden egy korábbi cikkemben itt Tokaji helyzetkép, de azóta is itt motoszkál ízlelőbimbóimban és agyamban az a szamorodni, amit a Tokaji Márciuson kóstoltam – az egyetlen édesbor volt – és markáns nyomot hagyott bennem. Azt az erőt és vitalitást nem felejtem el, ami áradt belőle, és még hozzátenném, hogy megragadott ennek az édesbornak az igazán uniszex jellege, más szóval édessége ellenére úgy ítéltem meg, hogy férfinak, nőnek egyaránt gazdag élményt adhat.

 

Varkoly Ádám, borász "civilben" egy másik, jelentős tokaji termelő cég szőlésze. Emellett a szerencsi termőterületek fellendítésével az utóbbi években egész népszerűségre tett szert. '17-ben Gál Tibor emlékdíjat kapott. Van olyan lengyel borszakíró, aki egyenesen az új Szepsyként emlegeti. No, azért ez már elismerés.  www.niewinnepodroze.pl/arpad-hegyi-pince-wzrastajaca-gwiazda-tokaju/

 

A wow-faktor ott kezdődik, hogy ez a 2013-as szamorodni nem a dűlős tételek valamelyike, hanem a pincészet alap szamorodnija. Érdemes elgondolkodni, hogy mit nyújthatnak a dűlős tételek, ha már az alap is ilyen ütős. Édes szamorodni 170 g/l cukortartalommal, ami valaha 5 puttonyos aszú beltartalmának felelt meg. Mellé a 10-es alkohol csak jelzésértékűen „borosítja” az összképletet, így szépen engedi érvényesülni az aromatikát. Van itt minden: bőséggel hársfavirág, méz, kajszi, baracklekvár, exotikus gyümölcsök. Illatában különlegességek: keleti fűszerek, vanília, gyógyfüvek, pemetefű cukorka. A szőlőcukor édessége úgy simul rá az egész ízélményre, mint egy takaró, ahogy Babits fogalmazott elévülhetetlen versében:

 

 

Midőn az est, e lágyan takaró
fekete, síma bársonytakaró,
melyet terít egy óriási dajka,
a féltett földet lassan eltakarja
s oly óvatossan, hogy minden füszál
lágy leple alatt egyenessen áll
és nem kap a virágok szirma ráncot
s a hímes lepke kényes, dupla szárnyán
nem veszti a szivárványos zománcot
és úgy pihennek e lepelnek árnyán,
e könnyü, síma, bársonyos lepelnek,
hogy nem is érzik e lepelt tehernek:

 

Csak az est szót helyettesítsük be a cukorra, és természetesen ez a takaró nem fekete-sima, hanem virágos-sima, és annyira sok, hogy az embernek még a torkát is kaparja, de ott van mögötte a 8,4-es sav, ami megtámasztja, és nem engedi elnehezülni.

 

Végezetül, ha azt hinnénk, hogy elértük az élmény csúcsát, a bor még előhozza a zöld tea finom-friss aromáját, ami kiegészíti és elevenen tartja egy végtelen hosszú lecsengésben. S a legjobb hír, hogy mindebből a '17-es évjáratot is már lepalackozták... viszont megkaparintani Budapesten csak futáros rendeléssel, közvetlenül a borásztól lehet.

Újdonságok

Mádi Borház Manufaktúra - m15 (Sárgamuskotály 2015)

Van egy nagyon jó hely Budafokon, amit eleddig nem ismertem. Úgy hívják, hogy Magdolna Borklub. Picurka, macskaköves utcában, picurka, zöld udvar, hangulatos, ódon házzal és barátságos, nagy bejárattal. Egyszerre elegáns és családias. Hívogató kovácsoltvas kapu, árnyas lugas, az épületben pedig...
Teljes cikk

Bárdos Rosé 2015 (kékfrankos - pinot noir- merlot)

Röviden írok ugyan, de dícsérőleg. Egyúttal megdicsérem az Országos Miklós-napi Borversenyt és annak zsűrijét is. Úgy veszem észre, éppen azoknak osztották az aranyat, akik megérdemelték. Köztük a 2015-ös Bárdos kékfrankos - pinot noir- merlot rozé. Bárdosék már évek óta zsinórban hozzák...
Teljes cikk

Breitenbach Tokaj 2013 Dry (Furmint)

Százhalombattán a 'Matrica' múzeumban egy őskori település rekonstrukciója látható. Az egyik házban az ősi szövési módok, a bronzkorban használt ruházat anyagainak mintázatai, természetes festékkel történt fonalfestések eredményei láthatóak. Bóklászik az ember szórakozottan, olvasgatja a...
Teljes cikk

A Borbecsüs Nagy Rosé Tesztje

Nem vagyok nagy kapacitású ivó, és anyagilag sem vagyok képes olyan merítést felhozni, mint mondjuk a VinCE magazin, de ha nyár van, akkor rosé rajongásban élek, és megosztom a kedves Olvasóval a kánikulai időszakban mostanáig felhalmozott tapasztalataimat.Íme a versenyzők:Kezdjük a szokásos...
Teljes cikk

Koch Borászat (VinArt) - Csanád cuvée 2012

Két okom is akadt, amiért mindenképpen meg akartam kóstolni a Csanád küvét. Egyik, hogy a Koch Borászat volt 2014-ben az év pincészete, és úgy gondoltam, a zászlósbor (mármint a VinArt zászlósbora, de hiszen a bor "felelőse" ugyanaz) lesz az, ami legjobban interpretálja, miért ítélték...
Teljes cikk

Muskotály párbaj Villányból

Két ottonel muskotály fordult meg alig pár nap távolságban egymástól a poharamban. Mindkettő Villányból. 2015-ösek. Ruppert "a nyúl" ottonel muskotály és Bock szintén ottonel. Mindkettő pontosan 12% alkoholtartalommal erjesztve. Mindkettő világos szalmaszín, intenzív, illatos... Észrevettem már pár...
Teljes cikk

Egri Bikavér ünnep 2016 és a Kovács Nimród Winery

Tényleg volt körhinta, voltak veterán autók és traktorok (még a kislányaim is mérsékelt érdeklődést mutattak ezek iránt, különösen a babakék Ikarus mozgatta meg a fantáziájukat), volt latin zene is, de messzi eldugva a sátraktól, azután voltak érdekes, betonvasból készült díszletek...
Teljes cikk

Meleg klíma, hűvös klíma - Taschner kékfrankosok

Elkényeztetett minket a Taschner Borház a Kékfrankos Április kóstolón. Legalábbis, aki érdekességekre és különleges élményre vágyott, azokat biztosan, mert olyan élményben lehetett részünk a standján, amilyenben sehol máshol. Sopronban kezdődött minden - legalábbis számomra - és "minden" alatt a...
Teljes cikk

Bor és fraktál - Tállya Wines, késői szüret 2014

Nagyon szerény a Tállya Wines, túl szerény. A bor fényképén túl egy szó nem sok, annyi sem szerepel leírásként a honlapon a kései szüret mellett. A háromszoros magyar sommelier bajnok csak a száraz furmintot dícsérte volna meg? Biztosan ezt is, pedig...Vagy talán úgy vannak vele, hogy a bor magáért...
Teljes cikk

Planina Borház, Mohács - Három kékfrankos

Jó megismerkedni egy ilyen tiszta, egyenes beszédű és nyílt karakterű emberrel, mint amilyen Horváth Zoltán. Jó megkóstolni olyan borokat, amelyeket ő készített, és ugyanez a meggyőző őszinteség árad belőlük. Kékfrankosok, bár a mohácsi szőlőhegyen a "hazai" egyértelműen nem ez, hanem a kadarka,...
Teljes cikk

Blog

Vörösbor és sajt párosítás - egy mítosz vége

Kedves Olvasó, biztosan vett már részt olyan kóstoláson, ahol borokat és sajtokat párosítottak, ha más nem, saját kezdeményezésre, a saját konyhájában, kíváncsiságból. Elterjedt nézet, hogy a sajtokhoz - különösen a keménysajtokhoz - vörösbort kell inni, mert - ööö, miért is? Erről szól a...
Teljes cikk

Egy jó forralt bor

Megjött a hideg. Ilyenkor, például szánkózás után, jól esik egy forralt borral megmelegíteni hideg orrunkat.Készítettem egy prototípust, és szívesen ajánlom, mert jó lett, nagyon.Abban talán egyetértünk, hogy a forralt borhoz nem a legmagasabb minőségű bort szokás venni. Persze nem is a...
Teljes cikk

Mit igyunk Karácsonykor? (6. rész - sültek)

Karácsonyelső és másnapja. Hagyományosan a vendégjárás, a rokonok fogadásának ideje. Ilyenkor szoktak előkerülni a sültek, talán amerikai mintára egyre inkább a pulyka, de hallottam olyat is, aki pecsenyekacsát süt ilyenkor. Remek lehet, persze csak egyik a több fogás közül (a töltött káposzta...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (5. rész - a desszert)

Mi magyarok a desszertborban igazán nagyok vagyunk. Van néhány vidék, ahol a nemesrothadás hasonló mértékben, rendszerességgel és minőségben jelentkezik, de kétségtelenül Tokaj legalább annyira ismert a világban, mint Sauternes és Barsac Bordeaux vidékén, csak talán mivel magyar, még mindig nem...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (4. rész - a töltött káposzta)

Az elmaradhatatlan. Persze hagyományosan ez már első napi étel, hiszen Szenteste még böjt van.A töltött káposzta ismét csak rengeteg féle lehet, akár a többi, amiről eddig írtam. Ki savanyított káposztból csinálja, ki édes káposztából, ki vegyesen, aztán van, aki kelkáposztába csavarja a...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (3. rész - borleves)

Sokak asztalán szerepel a borleves, és az valóban nagyon finom. Hagyomány.A borleves fő szabályának azt tartom, hogy NEM ugyanazt a bort adjuk mellé, mint amiből készült.Hogy miért? A borleves alapborát fűszerekkel, cukorral ízesítjük, így sokkal édesebb lesz. Az alapbor pedig ezután savanyúnak...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (2. rész - halászlé)

Semmi kétség, ezzel nagy fába vágtam a fejszémet. Ugyanis ahány ház, annyi halászlé.Magyarországon pedig statisztikai adatok szerint 4.105.708 háztartás volt (2011-es adat). Sajnos, ennyi cikket nem tudok írni...Azután ott van az a további bökkenő, hogy a halászlé sokféleképpen készülhet. Lehet...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (1. rész - rántott ponty)

Cikksorozatot szeretnék indítani, így Karácsony előtt, megkönnyítendő a magyar ember által legkedveltebb karácsonyi ételek mellé megfelelő borok választását. Remélem, tudok vele ötletet adni és segíteni, sőt, remélem, hogy sikerül végigvinnem a cikksorozatot, mert jó pár "klasszikus" karácsonyi...
Teljes cikk

Új módszer a borhamisítás felismerésére

Mi is a borhamisítás? Ez a szó több, nagyon eltérő fogalmat takar, és ezzel most szembesültem, amikor a felismerését megkönnyítő legfrissebb tudományos eredményről és az ehhez kapcsolódó új honlapról akartam beszámolni.A borhamisítás fogalmára sorrendben a következőket találtam a magyar...
Teljes cikk

Hogyan kóstolok?

Fontosnak tartom, hogy tájékoztassam a Tisztelt Olvasót arról, hogy a "Borleírások" szekcióban szereplő cikkek milyen kóstolási folyamat eredményeként íródtak, mert végül is nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy megbízhat-e a leírások pontosságában, vagy sem. Én magam nagyon helyeslem, hogy a...
Teljes cikk