10. IWINETC - Budapest a borturizmus fővárosa négy napig

Magyarországon tartja idén az IWINETC a 10. konferenciáját. A borturizmus e kiemelten fontos szak-konferenciája számos olyan szakértőt vonz, akik nagyágyúnak számítanak. Előadást tartott például Elisabeth Gabay, MW (aki lassan már vádolható hungarofilséggel, hiszen minden nagyobb rendezvényünkön ott van, pl. a VinCE-n is, ezúttal pedig a magyar borfesztiválok fontosságáról beszélt), s a szervezők meghívták ifj. Szepsy Istvánt is. Nem csoda, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség nagyon örült a sikeres pályázatnak és főszponzorként vett részt a rendezvényen.

Hogy szakmailag milyen előadások követték egymást, azt a Borászportál részletesen leírta itt: https://www.boraszportal.hu/beszamolo/a-vilag-legnagyobb-borturisztikai-konferenciaja-budapesten---elo-7358 https://www.boraszportal.hu/beszamolo/a-vilag-legnagyobb-borturisztikai-konferenciaja-budapesten---2-nap-7362, így ezt szükségtelennek tartanám ismételni. Sokkal fontosabb, hogy a nemzetközi résztvevők (ukrán, szlovén, cseh, amerikai, indiai, görög, brit, hogy csak egy párat említsek) valamennyien a legnagyobb elismeréssel nyilatkoztak a magyar borokról, a magyar vendéglátás színvonaláról és a vendégszeretetről.

Nem utolsósorban pedig a következő pincészetek standjánál kóstolt borok emelték a rendezvény színvonalát: Folly Arborétum és Borászat (Badacsonyörs), Kovács Nimród Winery (Eger), Grand Tokaj, Kristinus (Balatonboglár), Disznókő (Tokaj), Tokaj Hétszőlő, Vylyan (Villány), Haraszthy (Etyek), Szent Tamás (Tokaj), Garamvári (Boglár).

Kovács Nimródot semmi pénzért nem mulasztanám el megkóstolni. Három 2015-ös tétellel érkezett a Monopole sorozatból. A Soul syrah olyan csodásan egyben van már most, jól megközelíthető, gyümölcsös és kellően kerek, és annyira jó érlelési potenciált mutatott fel, hogy elkápráztatott.

Hasonlóan sziporkázó tapasztalatot szereztem a Folly Arborétumnál, ahol a gigantikus méretű óriástobozú fenyő toboza mellett sorakozott a Budai Zöld, az olaszrizling, a Cédrus küvé és az ottonel muskotály. A muskotály intenzitása és aromatikája a ma oly divatos parfümös-virágos vonalba illik, de a Ruppert Ákos és a Skizo által kijelölt vonaltól eltérően finomabb, kevésbé harsány, diszkrétebb, savai kerekebbek, mindeközben mégsem veszít frissességéből. A Budai Zöld, amiből fajtaborként igen keveset lehet a piacon látni (a kéknyelű porzó szőlője), semlegességével, jó értelemben vett zöldes, citrusos zamataival hódított, spárgához, salátákhoz, bármilyen csírával készített ételhez komolyan jó kísérő lehet. Személyes kedvencem a Cédrus volt, ami szürkebarát és olasz házasítása. 2017-es bor, a friss palackozást még érezni lehetett egy lehelletnyivel magasabb kénérzet formájában, de hamarosan kipiheni majd. Ez az a szürkebarát alapú házasítás, ahol a másik fajta hozzátesz, nem csupán szaporít, ha érthető, amit mondani akarok. Az olasz sava és citrusossága mellé simul a szürkebarát barackos kereksége, összességében nagyon szerethető és jó karakterisztikájú, emlékezetes bort adva.

Kristinusnál a hordózott olaszrizlinget tartottam igazi különlegességnek, mivel sokakkal ellentétben zempléni magyar hordót használtak, nem franciát, ettől az olasz izgalmasan tokaji furmintos jelleget kapott, ami ugyanakkor csak illatban érződött igazán intenzíven, szájban szelíd és integrált volt. Egy különleges húzás a borásztól.

Lezárásként a Grand Tokaj „késői arany” édesbora alacsonyabb savtartalma ellenére kellemes élményt hagyott elegánsan visszafogott őszibarackra és zöld teára épülő, virágokkal tarkított illatával és zamataival.

Nagy lehetőség volt számunkra, nyilván, hogy ezt a rangos rendezvényt Magyarország láthatta vendégül idén. Azt sajnálom, hogy nem volt több borász kiállító, akik testközelből megismertették volna a résztvevőket hazai boraink színvonalával.

 

Újdonságok

Kaiken Ultra Cabernet Sauvignon 2018

James Suckling és a marketing, avagy mennyit ér 93 pont? Kaiken és Montes Alpha, nagy nevek. James Suckling nagy név. Bortársaság (aki forgalmazza), nagy név. És akkor a magyar fogyasztó leveszi a pocról és kifizet érte 6850 forintot. A jamessuckling.com-on pedig prémium előfizetéssel...
Teljes cikk

Pannon Tokaj Kincsem furmint 2019

Ahogy a 37-es főútról Tolcsva felé elfordulunk, egy kisebb emelkedő után bontakoznak ki a templomtornyok, aztán a falu házai a völgyben, bal kéz felől a hegyoldalra enyhén felfutóan. Igazán bájos látvány sok fehér ház a szőlők ölelésében. Ahogy beérünk a faluba, a görögkatolikus templom fogad...
Teljes cikk

Kir-Yanni (Naoussa) - Akakies Xinomavro rosé extra dry

Amikor a szokatlant azonnal megszeretjük... Nyáron különösképpen jól esik a szénsavas ital, s a habzóboroknak egyébként is soha nem látott reneszánsza van. Igazi proletár reneszánsz ez (Hankiss Elemér hasonló című könyvére utalva), amióta minden árkategóriában mindenféle stílusban és bármely...
Teljes cikk

Akriotou Microwinery - Savatiano 2021

Azt hiszem, mi magyarok épp annyira borsznobok vagyunk, mint mondjuk a franciák. A szónak abban az értelmében, legalábbis, hogy a legnagyobbra saját borainkat tartjuk. Talán nem olyan nagy bűn ez, hiszen a magyar borok valóban kiválóak és jellegzetesek, érdemes azonban észben tartani, hogy más...
Teljes cikk

Espák 5 puttonyos aszú 2018

Espák Pál pincéje a Hercegkúti Kőporos pincesoron található. Területei Sárospatak fürdő-körzetében találhatók, aszúja főként hárslevelűből készül. Ennek ellenére elég kemény, határozott aszú, de életútja elején, s még sokat fog fejlődni. Csillogó, fiatal aranysárga színű jelentős koncentrációt...
Teljes cikk

Espák - Furmint Supreme 2018

Alcím: a pohár, avagy mennyire vesszük magunkat komolyan. Komolyan. Hallottam olyan hangokat az utóbbi időben, hogy "nem a díványtól lesz kívánatos a menyasszony". Na, de ilyet! Hát kezdjünk elemzésbe, hogy egy menyasszony vonzerejének hány %-át teszi ki a csipkebugyi, hányat a hófehér ruha, és...
Teljes cikk

Geszler Családi Pincészet (Mór) Zenit gyöngyözőbor 2021

A tavaszban az a jó, hogy előbb-utóbb mindig meghozza a bájos virágillatokat a kertekbe, utcákra, terekre. A nők azonnal szoknyát húznak ilyenkor, lehetőleg igen rövidet, mintha csak lubickolni kívánnának a szabadságban, amit a - mainapság groteszkül - szűk nadrágok után a libegő szoknyák...
Teljes cikk

Stobi Winery (Macedonia) - Rkatsiteli 2020

Aki Észak-Macedónián keresztül utazott, bizonyára jól emlékszik a kopár hegyoldalak alatti keskeny völgyek apróbb lankáin, a vágtató Vardar folyó két partján, az aszálytól sárgálló mezők ölelésében fekvő szőlősorokra. Csaknem az egész országot végigkíséri az ültetvények sora, ahol egy talpalattnyi...
Teljes cikk

Fteri Vinum - Moschofilero 2020

Lépjünk túl a xirósz, imiglikosz és retsina háromszögön, amelyben hazai görög éttermeink borkínálata mozog. Görögország sokkal többről szól ennél, csak valahogy kimarad a látószögünkből. Persze, délnyugatra (Olaszország), nyugatra (Franciaország) gyakran nézünk, de dél felé valahogy nemigen....
Teljes cikk

Wine52 Hungary tasting pack

Igazán büszke vagyok, hogy szakmailag irányíthattam az edinburghi székhelyű Wine52 cég számára összeállított Magyarország kóstolócsomag létrejöttét. Mindösszesen 186.000 palack magyar bor került a skót fogyasztók poharába. A csomagban a következő tételek szerepelnek: - Pannon Tokaj száraz furmint...
Teljes cikk

Blog

Vörösbor és sajt párosítás - egy mítosz vége

Kedves Olvasó, biztosan vett már részt olyan kóstoláson, ahol borokat és sajtokat párosítottak, ha más nem, saját kezdeményezésre, a saját konyhájában, kíváncsiságból. Elterjedt nézet, hogy a sajtokhoz - különösen a keménysajtokhoz - vörösbort kell inni, mert - ööö, miért is? Erről szól a...
Teljes cikk

Egy jó forralt bor

Megjött a hideg. Ilyenkor, például szánkózás után, jól esik egy forralt borral megmelegíteni hideg orrunkat.Készítettem egy prototípust, és szívesen ajánlom, mert jó lett, nagyon.Abban talán egyetértünk, hogy a forralt borhoz nem a legmagasabb minőségű bort szokás venni. Persze nem is a...
Teljes cikk

Mit igyunk Karácsonykor? (6. rész - sültek)

Karácsonyelső és másnapja. Hagyományosan a vendégjárás, a rokonok fogadásának ideje. Ilyenkor szoktak előkerülni a sültek, talán amerikai mintára egyre inkább a pulyka, de hallottam olyat is, aki pecsenyekacsát süt ilyenkor. Remek lehet, persze csak egyik a több fogás közül (a töltött káposzta...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (5. rész - a desszert)

Mi magyarok a desszertborban igazán nagyok vagyunk. Van néhány vidék, ahol a nemesrothadás hasonló mértékben, rendszerességgel és minőségben jelentkezik, de kétségtelenül Tokaj legalább annyira ismert a világban, mint Sauternes és Barsac Bordeaux vidékén, csak talán mivel magyar, még mindig nem...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (4. rész - a töltött káposzta)

Az elmaradhatatlan. Persze hagyományosan ez már első napi étel, hiszen Szenteste még böjt van.A töltött káposzta ismét csak rengeteg féle lehet, akár a többi, amiről eddig írtam. Ki savanyított káposztból csinálja, ki édes káposztából, ki vegyesen, aztán van, aki kelkáposztába csavarja a...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (3. rész - borleves)

Sokak asztalán szerepel a borleves, és az valóban nagyon finom. Hagyomány.A borleves fő szabályának azt tartom, hogy NEM ugyanazt a bort adjuk mellé, mint amiből készült.Hogy miért? A borleves alapborát fűszerekkel, cukorral ízesítjük, így sokkal édesebb lesz. Az alapbor pedig ezután savanyúnak...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (2. rész - halászlé)

Semmi kétség, ezzel nagy fába vágtam a fejszémet. Ugyanis ahány ház, annyi halászlé.Magyarországon pedig statisztikai adatok szerint 4.105.708 háztartás volt (2011-es adat). Sajnos, ennyi cikket nem tudok írni...Azután ott van az a további bökkenő, hogy a halászlé sokféleképpen készülhet. Lehet...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (1. rész - rántott ponty)

Cikksorozatot szeretnék indítani, így Karácsony előtt, megkönnyítendő a magyar ember által legkedveltebb karácsonyi ételek mellé megfelelő borok választását. Remélem, tudok vele ötletet adni és segíteni, sőt, remélem, hogy sikerül végigvinnem a cikksorozatot, mert jó pár "klasszikus" karácsonyi...
Teljes cikk

Új módszer a borhamisítás felismerésére

Mi is a borhamisítás? Ez a szó több, nagyon eltérő fogalmat takar, és ezzel most szembesültem, amikor a felismerését megkönnyítő legfrissebb tudományos eredményről és az ehhez kapcsolódó új honlapról akartam beszámolni.A borhamisítás fogalmára sorrendben a következőket találtam a magyar...
Teljes cikk

Hogyan kóstolok?

Fontosnak tartom, hogy tájékoztassam a Tisztelt Olvasót arról, hogy a "Borleírások" szekcióban szereplő cikkek milyen kóstolási folyamat eredményeként íródtak, mert végül is nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy megbízhat-e a leírások pontosságában, vagy sem. Én magam nagyon helyeslem, hogy a...
Teljes cikk