A meggyeskert, a skóciai gyümölcsös és a szarvasvér (Vojtek vörösök, Villány)

Vojtek Csaba villányi borász végtelenül arányos vöröseit kóstolva így állt össze bennem a cím: a meggyeskert (kékfrankos '15), a skóciai gyümölcsös (kékfrankos '17) és a szarvasvér (franc '12). S ezek után még jött egy izgalmas ráadás is (franc '11). Ezt már ki-ki nevezze el saját maga, amikor megkóstolta.

Kékfrankos 2015

Áttetsző bíbor lilás reflexekkel. Meggy, de olyan tisztaságban, hogy a fajtajelleg zászlóshajójának mondanám. Fekete cseresznye és hordófűszer követi, de háttérben, és csak támasztékul. A pohárból úgy ugrik elő, és emel kalapot Villány összetéveszthetetlen terroirja, mint a régi reklámban a kopasz pösze fickó, amint csettintett és azt mondta: Müszi. Egyszerűen felejthetetlen. Valahogy így: Villány! Illatában selyemkóró-virág teája jön még, az illat édesnek mutatja. Annyira friss még, négy év után is, annyira természetes! Virágok, parfüm, viasz. Kifejezett vidámság és optimizmus ád belőle. (Már-már leírtam, hogy felhőtlen ég, de ez közhely és giccs lenne). Alacsony tanninja jól áll neki, mert csak annyi van, amitől bornak érzi az ember. A többit meg uralja ízben is a meggy.

Kékfrankos 2017

Lilába hajló áttetsző rubin. Mesterien középúton eltalált bor a frissesség, a tartalom, a komplexitás és a könnyedség között. Nagyon élvezetes inni, édes és gyümölcsös, fiatalos, mégis derűsen komoly. Illata és íze egyöntetű: kékáfonya és málna. Tisztasága kiemelkedő. Ha megkérnének, hogy tanítsam a kékáfonya ízjegyeket, ezt a bort választanám bemutató darabnak. Emellett valahogy újbor-jelleget is őriz - talán a technológia teszi -, felmutat egy beaujolais-szerű intenzív és mély "tintakék", hűvös, cseppnyit csípős gyümölcsösséget. Őrületesen itatja magát, nagyon kívánós bor. Úgy látszik a terroir-jelleg az érleléssel jön meg, legalábbis erre következtetek a '15-öshöz hasonlításból.

Szerintem Magyarországon a primőrt kékfrankosból kellene készíteni portugieser helyett, még ha pár héttel tovább is kell rá várni a későbbi szüret miatt. (ld. a fajta miatti korábbi dohogásaimat itt: Vylyan Bogyólé 2016).

Visszatérve a gyümölcsökre, a málna aromatika leginkább a skótok sötétbordó, hosszúszemű málnájára hajaz, s párosulva az áfonyával igazán északi gyümölcsöst idézett fel számomra. A skótok nagyon büszkék a málnájukra, hát ezért jutott eszembe erről a borról a skót gyümölcsöskert. Itt érdemes megnézni, mit gondolnak magukról a skót bogyótermesztők: www.angusgrowers.co.uk/about/raspberries/. Idézem: „Scottish raspberries are among the best, if not THE BEST, in the world.”

Cabernet franc 2012

Vitán felül áll szememben, hogy ’12 az évtized legnagyobb vörösboros évjárata volt. Itt egy újabb példa, ami megerősít ebben. Sötét vörös színe mint a szarvas vére, illata töretlenül fejlődő, cseppet sem fáradt, áradó és meleg. Meglepően szép arcát mutatta közvetlenül bontás után, nem volt szükség hosszas dekantálásra. Rubinszín, feketés maggal, igazán a kibuggyanó vér színére emlékeztet. Lendületes és tiszta piros és fekete bogyósok illata érkezik hordófűszerekkel körülvéve. A szabvány kóstolópohárból zárkózottabb volt, végül Riedel sommeliers black tie Bordeaux grand cru pohárba töltöttem, és itt robbanásszerűen megnyílt, bár magasabb alkoholtartalma is jobban kiérződött. Áradó, melengető és édes korty, határozott, csodásan integrált tannin és megfelelő rétegzettség jellemzi. Sötétre érett meggy, érintésnyi feketeribiszke, medvecukor. Meleg, édes fűszerek mellett dohány. Közepes, arányos test, de hosszabb lecsengés. Egy csipetnyi puncsos fűszeresség, konyakmeggyes érleltség. Úgy nagy bor, hogy nem nehezül el. Még legalább 3 évig a csúcsán lesz.

Cabernet franc 2011

Áttetsző rubinszín, de érthető módon már gránátosodik. Illatában zeller, hús, pörkölt mogyoró, mellette a megfelelő piros bogyósok (meggy), pirospaprika. Cédrus. Szájban is megfelelően telt és élénk még 8 év után is. A pörkölt jegyek felerősödnek a lecsengésben (kicsit oloroso-s sósság is jelentkezik, ez már nyilván ásványosság). A tannin szájban először markáns, azután átadja a helyet a többi palackérlelési zamatnak – pl. cikóriakávé. Enyhén már túl van a csúcson, de nagyon szépen öregszik. Fekete csokoládé mellé gyönyörű kíséretet jelenthet.

 

Tűnödöm, miért is csak a Pécs környékieknek jut ezekből a remek borokból? Pedig a bordói novemberen már 2016-ban megmutatták magukat itt Budapesten is. Itt az ideje, hogy vigyem a hírét.

Újdonságok

Kaiken Ultra Cabernet Sauvignon 2018

James Suckling és a marketing, avagy mennyit ér 93 pont? Kaiken és Montes Alpha, nagy nevek. James Suckling nagy név. Bortársaság (aki forgalmazza), nagy név. És akkor a magyar fogyasztó leveszi a pocról és kifizet érte 6850 forintot. A jamessuckling.com-on pedig prémium előfizetéssel...
Teljes cikk

Pannon Tokaj Kincsem furmint 2019

Ahogy a 37-es főútról Tolcsva felé elfordulunk, egy kisebb emelkedő után bontakoznak ki a templomtornyok, aztán a falu házai a völgyben, bal kéz felől a hegyoldalra enyhén felfutóan. Igazán bájos látvány sok fehér ház a szőlők ölelésében. Ahogy beérünk a faluba, a görögkatolikus templom fogad...
Teljes cikk

Kir-Yanni (Naoussa) - Akakies Xinomavro rosé extra dry

Amikor a szokatlant azonnal megszeretjük... Nyáron különösképpen jól esik a szénsavas ital, s a habzóboroknak egyébként is soha nem látott reneszánsza van. Igazi proletár reneszánsz ez (Hankiss Elemér hasonló című könyvére utalva), amióta minden árkategóriában mindenféle stílusban és bármely...
Teljes cikk

Akriotou Microwinery - Savatiano 2021

Azt hiszem, mi magyarok épp annyira borsznobok vagyunk, mint mondjuk a franciák. A szónak abban az értelmében, legalábbis, hogy a legnagyobbra saját borainkat tartjuk. Talán nem olyan nagy bűn ez, hiszen a magyar borok valóban kiválóak és jellegzetesek, érdemes azonban észben tartani, hogy más...
Teljes cikk

Espák 5 puttonyos aszú 2018

Espák Pál pincéje a Hercegkúti Kőporos pincesoron található. Területei Sárospatak fürdő-körzetében találhatók, aszúja főként hárslevelűből készül. Ennek ellenére elég kemény, határozott aszú, de életútja elején, s még sokat fog fejlődni. Csillogó, fiatal aranysárga színű jelentős koncentrációt...
Teljes cikk

Espák - Furmint Supreme 2018

Alcím: a pohár, avagy mennyire vesszük magunkat komolyan. Komolyan. Hallottam olyan hangokat az utóbbi időben, hogy "nem a díványtól lesz kívánatos a menyasszony". Na, de ilyet! Hát kezdjünk elemzésbe, hogy egy menyasszony vonzerejének hány %-át teszi ki a csipkebugyi, hányat a hófehér ruha, és...
Teljes cikk

Geszler Családi Pincészet (Mór) Zenit gyöngyözőbor 2021

A tavaszban az a jó, hogy előbb-utóbb mindig meghozza a bájos virágillatokat a kertekbe, utcákra, terekre. A nők azonnal szoknyát húznak ilyenkor, lehetőleg igen rövidet, mintha csak lubickolni kívánnának a szabadságban, amit a - mainapság groteszkül - szűk nadrágok után a libegő szoknyák...
Teljes cikk

Stobi Winery (Macedonia) - Rkatsiteli 2020

Aki Észak-Macedónián keresztül utazott, bizonyára jól emlékszik a kopár hegyoldalak alatti keskeny völgyek apróbb lankáin, a vágtató Vardar folyó két partján, az aszálytól sárgálló mezők ölelésében fekvő szőlősorokra. Csaknem az egész országot végigkíséri az ültetvények sora, ahol egy talpalattnyi...
Teljes cikk

Fteri Vinum - Moschofilero 2020

Lépjünk túl a xirósz, imiglikosz és retsina háromszögön, amelyben hazai görög éttermeink borkínálata mozog. Görögország sokkal többről szól ennél, csak valahogy kimarad a látószögünkből. Persze, délnyugatra (Olaszország), nyugatra (Franciaország) gyakran nézünk, de dél felé valahogy nemigen....
Teljes cikk

Wine52 Hungary tasting pack

Igazán büszke vagyok, hogy szakmailag irányíthattam az edinburghi székhelyű Wine52 cég számára összeállított Magyarország kóstolócsomag létrejöttét. Mindösszesen 186.000 palack magyar bor került a skót fogyasztók poharába. A csomagban a következő tételek szerepelnek: - Pannon Tokaj száraz furmint...
Teljes cikk

Blog

Vörösbor és sajt párosítás - egy mítosz vége

Kedves Olvasó, biztosan vett már részt olyan kóstoláson, ahol borokat és sajtokat párosítottak, ha más nem, saját kezdeményezésre, a saját konyhájában, kíváncsiságból. Elterjedt nézet, hogy a sajtokhoz - különösen a keménysajtokhoz - vörösbort kell inni, mert - ööö, miért is? Erről szól a...
Teljes cikk

Egy jó forralt bor

Megjött a hideg. Ilyenkor, például szánkózás után, jól esik egy forralt borral megmelegíteni hideg orrunkat.Készítettem egy prototípust, és szívesen ajánlom, mert jó lett, nagyon.Abban talán egyetértünk, hogy a forralt borhoz nem a legmagasabb minőségű bort szokás venni. Persze nem is a...
Teljes cikk

Mit igyunk Karácsonykor? (6. rész - sültek)

Karácsonyelső és másnapja. Hagyományosan a vendégjárás, a rokonok fogadásának ideje. Ilyenkor szoktak előkerülni a sültek, talán amerikai mintára egyre inkább a pulyka, de hallottam olyat is, aki pecsenyekacsát süt ilyenkor. Remek lehet, persze csak egyik a több fogás közül (a töltött káposzta...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (5. rész - a desszert)

Mi magyarok a desszertborban igazán nagyok vagyunk. Van néhány vidék, ahol a nemesrothadás hasonló mértékben, rendszerességgel és minőségben jelentkezik, de kétségtelenül Tokaj legalább annyira ismert a világban, mint Sauternes és Barsac Bordeaux vidékén, csak talán mivel magyar, még mindig nem...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (4. rész - a töltött káposzta)

Az elmaradhatatlan. Persze hagyományosan ez már első napi étel, hiszen Szenteste még böjt van.A töltött káposzta ismét csak rengeteg féle lehet, akár a többi, amiről eddig írtam. Ki savanyított káposztból csinálja, ki édes káposztából, ki vegyesen, aztán van, aki kelkáposztába csavarja a...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (3. rész - borleves)

Sokak asztalán szerepel a borleves, és az valóban nagyon finom. Hagyomány.A borleves fő szabályának azt tartom, hogy NEM ugyanazt a bort adjuk mellé, mint amiből készült.Hogy miért? A borleves alapborát fűszerekkel, cukorral ízesítjük, így sokkal édesebb lesz. Az alapbor pedig ezután savanyúnak...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (2. rész - halászlé)

Semmi kétség, ezzel nagy fába vágtam a fejszémet. Ugyanis ahány ház, annyi halászlé.Magyarországon pedig statisztikai adatok szerint 4.105.708 háztartás volt (2011-es adat). Sajnos, ennyi cikket nem tudok írni...Azután ott van az a további bökkenő, hogy a halászlé sokféleképpen készülhet. Lehet...
Teljes cikk

Mit igyunk a karácsonyi vacsorához? (1. rész - rántott ponty)

Cikksorozatot szeretnék indítani, így Karácsony előtt, megkönnyítendő a magyar ember által legkedveltebb karácsonyi ételek mellé megfelelő borok választását. Remélem, tudok vele ötletet adni és segíteni, sőt, remélem, hogy sikerül végigvinnem a cikksorozatot, mert jó pár "klasszikus" karácsonyi...
Teljes cikk

Új módszer a borhamisítás felismerésére

Mi is a borhamisítás? Ez a szó több, nagyon eltérő fogalmat takar, és ezzel most szembesültem, amikor a felismerését megkönnyítő legfrissebb tudományos eredményről és az ehhez kapcsolódó új honlapról akartam beszámolni.A borhamisítás fogalmára sorrendben a következőket találtam a magyar...
Teljes cikk

Hogyan kóstolok?

Fontosnak tartom, hogy tájékoztassam a Tisztelt Olvasót arról, hogy a "Borleírások" szekcióban szereplő cikkek milyen kóstolási folyamat eredményeként íródtak, mert végül is nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy megbízhat-e a leírások pontosságában, vagy sem. Én magam nagyon helyeslem, hogy a...
Teljes cikk