Kovács Nimród Winery - Egri Csillag 2016

Minap a Kovács Nimród Winery Egri Csillag 2016 bora került a kezembe. Csillogó betűk, narancsvörös háttér, csavarzár, szép, világos szalmaszín ital. Megjelenésében maximálisan divatos, fiatalos, elegáns – és valahogy mégis… Kóstolgattam, ízlelgettem, nem leltem a lényegét, kicsit ilyen, kicsit olyan, a leánykától valamelyest emelkedettebben savas, kellemesen illatos, de valahogy ebben is visszafogott, összességében nem igazán karakteres, nem eléggé kifejező ital. De nem a bor tehet róla, sem a borász.

Őszinte leszek, a gondom ott van, hogy nem tudom értelmezni az Egri Csillagot, mint házasítást. Itt kezdődik az egész. Miről is szól ez a bortípus, amit az Egri Borvidék honlapja úgy jellemez: „Az Egri Bikavér fehér párjaként gondolhatunk rá.”? Itt vannak a részletszabályok: „a bor előállításához szükséges szőlőt csak az Egri borvidék területéről származó és az Eger termékleírásban felsorolt a feltételeknek megfelelő, négy, legalább 50 % arányban Kárpát-medencei fehér szőlőfajta borának arányos házasításával lehet előállítani. Továbbá házasításkor az illatos fehér szőlők borának aránya együttesen sem haladhatja meg a 30%-ot. Az így készült bor olyan zöldes fehér színárnyalattól a zöldessárga, sárga színárnyalatig terjedő megjelenéssel rendelkező friss üde jellegű, gyümölcsillatokat és/vagy virágillatokat magában hordozó, intenzív gyümölcs ízekkel rendelkező száraz fehérbor, amelynek komplexitását jól illusztrálja, hogy egyetlen szőlőfajta borának jellege sem lehet uralkodó jegy benne.” Mit szeretne ez a bor kifejezni? Mi is legyen hát a megkülönböztető jellemzője, ami miatt felismerjük és szeretjük?

Mert én az ismertető utolsó mondatnál úgy érzem, hogy hiba csúszhatott magába az Egri Csillag ötletébe. Olyan koncepcionális hiba, amelyik talán csak jogszabály módosítással orvosolható. Ha ugyebár egy chardonnayt iszunk, tudjuk, mire számíthatunk. Ha egy olaszrizlinget, nagyjából szintén. Ugyanígy egy hárslevelűnél. De milyen bor lesz az, amelyik sem nem ez, sem nem az, hanem szabályok által behatárolt egyveleg? Meglátásom szerint azzal, hogy egyetlen szőlőfajta sem uralhatja a bort, akár 50%-ban sem, éppen nem a komplexitáshoz adunk hozzá. Komplexitásról akkor beszélhetünk, ha van egy adott egy jelleg, amit ki akarunk egészíteni, amihez hozzá akarunk adni, hogy az összkép teljesebb és szebb legyen. Ahhoz hasonlítanám ezt az megközelítést, mint ahogyan a karácsonyfát díszítjük. Adott a fa (már önmagában is szép és illatos), és ki-ki saját ízlése szerint aggatja rá a díszeket. Aki piros gömböket és szalagokat akaszt, ugyanúgy egyedit és látványosat alkot, mint aki mézeskalács- és szalmadíszekkel, meg fehér gyertyákkal operál. Emiatt lehet, hogy mostanáig nem ittam még igazán emlékezetes Egri Csillagot. Ezzel szemben valamilyen alapra épülő, átütő fehér házasításról már jó néhányszor számoltam be ezen az oldalon (pl. Lajvér Cuvée Blanc 2014, Mádi Borház - iMÁDlak 2015, Folly Arborétum és Borászat, Cédrus 2013 (Badacsonyörs), hogy csak egy párat említsek).

Kovács Nimród Egri Csillagát végül házmesternek felspriccentve fogyasztottam el, így volt a legkellemesebb, üdítő, frissítő, mert alapvetően tökéletes tisztaságú, korrekt és gondosan elkészített borról van szó, csak egyedi karaktere hiányzik. Tisztán, magában enyhébb fűszerezésű kínai étel mellé tudom elképzelni – szárzellerrel párolt csirkecsíkok, például –, kellemes kísérő lesz, ha nem várunk tőle ennél többet.

 

Az Egri Borvidék holnapja itt érhető el: egriborvidek.hu/hu/legfontosabb-boraink

Nem tudom, mi kell ahhoz, hogy egy téves koncepciót kijavítsunk itt, a mai Magyarországon, a borágazatban. Én annyit tudtam tenni érte, hogy leírtam a véleményemet. Jó lenne az Egri Csillag szabályait újragondolni.

Újdonságok

Párhuzamok, nem ellentétek

Szeretem az összehasonlításokat. Nem azért, hogy keményen szembesítsem az összehasonlított tételeket: melyik jobb, miért jobb, és hasonlók. A borok is megsértődhetnénk, de ők nem teszik; csak szépen, hallgatagon és odaadóan fekszenek a palackban összehasonlítás után. Mégis, nem volna velük szemben...
Teljes cikk

Crémant de Luxembourg

Ki ne hallott volna a luxemburgi borokról?   – Na jó, kezdem előlről. Luxemburg borászati hagyományai világszerte ismertek...   – Rendben, látom, hogy más megközelítést kell választanom. Luxemburg, ez a kicsiny nyugat-európai ország – hiszik, vagy sem – jelentős borkészítési...
Teljes cikk

Nem minden arany, ami fénylik

Ez egy poszt, összesen 5 tanulsággal. Nyár van, ilyenkor könnyű bort kíván az ember, gyakran szódával feldobva, mindenesetre hidegen. Sokan a rozéra esküsznek és van is benne valami: légies tud lenni, aromatikája általában gyümölcsös, és magas savtartalma miatt rendkívül jó szomjoló. Ez lenne a...
Teljes cikk

Geszler Zenit 2022

Nem tudom, a kedves olvasó számára mond-e valamit az az étel, hogy  salátafőzelék. Igen, friss fejes salátából, egy kevés húsos szalonnán megfuttatva, fokhagymával és tejföllel. Általában véve is nehéz kérdés, hogy a magyar asztalok tipikus hétköznapi fogásához milyen bort lehet inni....
Teljes cikk

Maróti Attila Pinot Noir 2021

Pinot Noir mátrai módra és főként Maróti Attila lendületével. Igen, ő az, aki magáról úgy fogalmazott, hogy "a saját rabszolgám vagyok. minden nap hajnali ötkor kelek" és ezt a lendületet viszi bele a boraiba. A többi itt...
Teljes cikk

Thummerer Egri Bikavér Superior 2017

Végre egy jó bor. Mély rubinszín, feketés maggal, padlizsánlila villanásokkal. Telt testre utaló, szép glicerines templomablakok futnak le a pohár oldalán.  Illatában először cassis. Érdemes sokat hagyni gyűlni a pohárban az illatot. Én Riedel bordeaux-i pohárból kóstoltam. Megérte elővenni a...
Teljes cikk

Halasi Gergely - Villány, "Phoenix" 2014

A vélemény szabad. A szakértői vélemény ezzel szemben nem szabad. Nagyon is kötött.  A büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény szerint: 188. § (1) Ha a bizonyítandó tény megállapításához vagy megítéléséhez különleges szakértelem szükséges, szakértőt kell alkalmazni. 191. § (1)...
Teljes cikk

Beconcini Chianti Riserva 2017

A toscanamania.hu holnap 41 olyan filmet sorol fel, amelyikben Toszkánáé a főszerep, de azt gyanítom, hogy ennél sokkal több hollywoodi bóvli film létezhet még, amelyek a "szerelem Toszkánában" és hasonló sztereotíp témák körül forognak. Kíváncsian várom, hogy mikor készül az első ilyen film...
Teljes cikk

Vylyan Bogyólé 2022

Az idei Bogyólé! Igazi meglepetésként ért, hogy már ilyen korán a polcokra került. Riválisa, a Beaujolais Nouveau en Primeur csak november 17-én folyik hivatalosan a poharakba. Ilyenkor szoktam megemlékezni arról, hogy régebben a portugieser vitte a prímet ebben a borban, és milyen jó döntés volt...
Teljes cikk

Kékfrankos hangjai (Sopron)

Tegye fel a kezét, aki már hallott a soproni Horváth Imi borászatról, vagy kóstolta a kékfrankosukat, syrah-jukat, netán cabernet franc-jukat. Vagy aki már járt a Bruckner borászatnál. És azt tudta valaki, hogy az Etyeki Kúria vörösborai Sopronból származnak és hamarosan Soproni Kúria néven is...
Teljes cikk

Blog

Mire való a borbecsüs?

Ért egy rossz élmény nemrégiben, a Váci utcában, egy magyar üzletlánc kiemelt boltjának borospincéjében. Azazhogy nagyon jó élmény volt, és mégis rossz. Megmagyarázom.Betévedtem, és a földszinti választék szegénysége arra sarkallt, hogy lenézzek a pincébe. Ez a pince egyszerűen...
Teljes cikk

Helyünk a világ bor-térképén

Aligha kérdőjelezhető meg, hogy amilyen képet a londoni WSET (Wine and Spirits Education Trust) közvetít egy országnak a borokvilágában elfoglalt helyéről, az erősen hat az adott ország megítélésére, legalábbis a szakértő(bb) nemzetközi fogyasztók körében.A minap belelapoztam a WSET...
Teljes cikk

Ár-érték arány

Most kaptam a hírt, hogy a Tamellini Soave 2013-as évjáratát leárazták és jelenleg 8,49 angol font áron lehet hozzájutni London egyik menő borkereskedésében. Gyors fejszámolást követően rádöbbentem, hogy ez a "fantasztikus" ajánlat 3500 Ft-ot takar, az eredeti 4800 Ft körüli összeg helyett. Valaha...
Teljes cikk